Magyar foci

Markó Edina keretet hirdetett az első Európa-bajnoki selejtezőre

Női válogatottunk Izland ellen készül.

Az Izland elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdi meg szereplését női A-válogatottunk a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőjében – emlékeztet az MLSZ honlapja. Bekerült a keretbe a fiatal Pusztai Sára és Kovács Laura, de hiányzói is vannak a csapatnak.

Markó Edina szövetségi kapitány együttese augusztus 29-én lép pályára először az Európa-bajnokság selejtezőjében. A 2021-es kontinenstornán való részvételért Izlanddal, Svédországgal, Szlovákiával és Lettországgal is meg kell küzdenünk.

Először Izlandon, Reykjavíkban szerepel a válogatott, amely augusztus 23-án találkozik Telkiben. Az összetartás programjában az edzések mellett fiú csapat elleni edzőmérkőzés is szerepel. A keret augusztus 27-én utazik el az északi szigetországba.

A csapattal tart az eddig az U19-es válogatottban szereplő Pusztai Sára, aki barátságos mérkőzésen Ciprus ellen, a Női Labdarúgás Napján már bemutatkozott a felnőttek között is. Szintén nem most először került a keretbe az ETO fiatal játékosa, Kovács Laura sem, de tétmérkőzésen először kaphat lehetőséget a korábbi U19-es csapatkapitány.

Turtóczki Sándor szövetségi edzővel egyeztettünk az U19-es csapat alapembereivel kapcsolatban és mivel nem esik egybe tétmérkőzéssel az izlandi találkozó, számítok Sárára

– nyilatkozta Markó Edina az mlsz.hu-nak.

A csapatban ismét helyet kapott Süle Dóra az ETO-ból, aki tavasszal elhúzódó betegsége miatt nem tudott a válogatott segítségére lenni.

Az eddigi meccseken, akár már a világbajnoki selejtezők alatt kialakult csapat tagjait folyamatosan figyelemmel követjük és mindig az a célunk, hogy azokat a játékosokat hívjuk be a válogatottba, akik a legjobb állapotban vannak. A csúcsformájukhoz legközelebb a Ferencváros labdarúgói vannak jelenleg, mivel ők a Bajnokok Ligája-szereplés miatt korábban megkezdték a felkészülést és három nagyon jó mérkőzést játszottak a selejtezőben. Gratulálok nekik, az utolsó pillanatig megvolt az esélyük a továbbjutásra

– fogalmazott a szövetségi kapitány.

Sajnos a keretnek vannak hiányzói is, mint a régóta sérüléssel bajlódó Szeitl Szilvia (FTC-Telecom) és Tálosi Szabina (Haladás-Viktória FC), illetve a nemrég keresztszalag-szakadás miatt műtéten áteső Tóth Barbara (MTK Hungária FC).

A napokban mindenhol elindulnak a bajnokságok és bízom benne, hogy senki mást nem veszítünk el a csapatból. Fontos, hogy most meghívót kapó játékosok közül mindenki a rendelkezésünkre álljon

– tette hozzá végül Markó Edina.

Női A-válogatottunk Izland elleni kerete

Kapusok: Szőcs Réka (MTK Hungária FC), Samu Anna (Ferencvárosi TC), Bíró Barbara (Haladás-Viktória FC)
Védők: Szabó Viktória (Ferencvárosi TC), Turányi Lilla (MTK Hungária FC), Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC), Papp Dóra (MTK Hungária FC), Tóth Alexandra (Haladás-Viktória FC), Pinczi Anita (MTK Hungária FC), Kovács Laura (ETO FC Győr), Csiki Anna (Ferencvárosi TC)
Középpályások: Csányi Diána (MTK Hungária FC), Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC), Csiszár Henrietta (FC Bayer 04 Leverkusen), Kocsán Petra (Ferencvárosi TC), Zeller Dóra (FC Bayer 04 Leverkusen), Rácz Zsófia (Haladás-Viktória FC), Pusztai Sára (Ferencvárosi TC)
Támadók: Zágor Bernadett (SKN St. Pölten), Vágó Fanny (Ferencvárosi TC), Németh Loretta (MTK Hungária FC), Jakabfi Zsanett (Vfl Wolfsburg), Süle Dóra (ETO FC Győr)
Tartalék: Horti Boglárka (Haladás-Viktória FC)

Kiemelt kép: mlsz.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik