NB I

Simon Gábor félezredes lett

Szombaton az ötszázadik NB I-es meccsén jutott túl a Bp. Honvéd technikai vezetője.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Kecskemét elleni győztes mérkőzésen ült ötszázadik alkalommal NB I-es mérkőzésen a kispadon a Bp. Honvéd technikai igazgatója, Simon Gábor.

A félezernyi találkozó úgy jött össze, hogy a Vasasban 105, a III. Kerületi TVE-ben 68, míg a kispestieknél 327 alkalommal segítette a stáb munkáját. Ezek csak az NB I-es találkozók a pályafutásában, mert ha a másod- és harmadosztályú, valamint a különböző kupamérkőzéseket is beleszámoljuk a statisztikába, akkor bizony jóval több, mint ezer alkalommal tevékenykedett már egy-egy adott meccsen.

A KTE elleni meccs kezdése előtt Gács Pál ügyvezető gyönyörű ajándékokkal köszöntötte munkatársát, aki a Honvéd TV-nek elmondta: kispesti pályafutásából a Magyar Kupa kétszeri elhódítására a legbüszkébb. Leszögezte: 11 éve dolgozik a klubnál, ezért külön szeretne köszönetet mondani volt és jelenlegi kollégáinak, akik mindig tudásuk legjavát nyújtva igyekeztek segíteni a munkáját, de külön kiemelte a szurkolókat is, akiktől rengeteg szeretet kapott.

Olvasói sztorik