Magyar foci

Milyen kizárás? A románok a zárt kaput is túlzásnak tartják

Volt, akit meglepett, és volt, aki nagyjából erre számított, mindenesetre az UEFA úgy döntött, nem zárja ki a román Craiovát az Európa Ligából a Budapest Honvéd elleni botrányos visszavágón történtek miatt.

Hivatalos: nem zárták ki a Craiovát, a Honvéd búcsúzott az Európa Ligától
Az UEFA hivatalos döntést hozott a román Craiova és a Budapest Honvéd balhés Európa Liga-meccséről.

Az európai szövetség 60 ezer euróra büntette a román klubot, amelynek három mérkőzést zárt kapuk mögött kell lejátszani.

Még nincs vége: nekimegy az UEFA döntésének a Honvéd
A magyar csapat tulajdonosa szerint nem olyan fából faragták sem a klubot, sem őt, hogy ezt ennyiben hagyják.

Mindenki döntse el, hogy a magyargyalázó rigmusok és az északír játékvezető hanggránáttal megdobása miatt ez méltányos büntetés-e, de a Nemzeti Sport kolozsvári tudósítója, Boros Miklós arról számolt be,

hogy a román cikkek váratlanul szigorúnak találják az UEFA ítéletét.

A cikkek azt is megemlítik, hogy a kispestiek óvása ellenére a Craiova továbbjutása nem forgott veszélyben, és a klub elnöke, Sorin Cartu abban bízik, sikeres lesz a fellebbezésük is. Cartu a Telekom Sportnak nyilatkozva azt mondta, drasztikus döntést hozott az UEFA, de a másodfokú tárgyalásra újabb bizonyítékokat szolgáltatnak majd abban a reményben, hogy enyhítik a büntetést.

A románok egyébként annyira biztosak voltak abban, hogy az UEFA nem vágja ki őket a sorozatból, hogy a továbbjutás óta csomagban árulják a jegyeket az AEK Athén elleni EL-meccsre, valamint a Sepsi elleni bajnokira. A kérdés már csak az, a büntetés mikor lép életbe, mert ha már most, akkor hiába vették meg a jegyeket a drukkerek, a meccset maximum a tévén követhetik.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Bogdan Danescu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik