Bár a mérkőzés előtt azok a vélemények kerültek túlsúlyba, melyek szerint a Ferencvárosnak már az odavágón simán pontot kellene (illene?) tennie a továbbjutás kérdését firtató mondat végére, a máltai Valletta FC felett aratott 3-1-es győzelem sem adhat okot különösebb csalódottságra a nyilvánosságban. Főleg, mivel a Fradi – ellentétben például a Ludogorec elleni páros mérkőzés játékidejének nagy részével – ezúttal látványosan és egyértelműen nőtt ellenfele fölé.
„Azt kaptuk a máltaiaktól, amire számítottunk” – nyilatkozta a lefújás után a zöld-fehérek edzője, Szerhij Rebrov, aki jól láthatóan megint nem a levegőbe beszélt. Kifejezetten látványos volt, hogy a Fradi tudatosan reagál a máltaiak játékára, és hogy a pályán semmi nem látszik abból a közhangulatból, ami kötelező jelleggel várta el a csapattól a sétagaloppban aratott, letaglózó erejű győzelmet.
Nem tudták meglepni a Fradit a máltaiak
Egy hete már elmélkedtünk arról, hogy a Ferencváros háttérstábja milyen drámai erősödősen ment keresztül Thomas Doll menesztése óta, de a Valletta felett aratott győzelem újabb remek bizonyítékát adta ennek a megállapításnak.
Bár az ellenféltől a többség előzetesen azt várta, hogy beássa magát a saját tizenhatosára és kontrákkal próbálja megzavarni a Fradit, Darren Abdilla csapata sokkal inkább agresszív letámadásába és a középpályán kierőszakolt rengeteg párharcba fektette bizodalmát.
A Fradi zokszó nélkül rugdosta át a máltai letámadást, és látszólag teljesen tudatosan ívelte a védelem mögé a labdákat. Haratin és Ignatenko többnyire a Valletta belső és szélső védői közötti résekbe lövöldözték be a labdákat, hogy ott a két elképesztően párharcerős szélső, Tokmac illetve Zubkov küzdjön meg értük. A Ferencváros így megspórolta a labdavesztéseket a saját térfelén, és az ellenfél legerősebb (középpálya) csapatrésze helyett a leggyengébbet (védelem) késztette folyamatos, test-test elleni küzdelemre.
A stratégia része volt az is, hogy a bolgárok elleni két meccsen sokat küzdő, hajtós, de se nem különösebben gyors, se nem igazán technikás Priskint a szakmai stáb Lanzafaméra cserélte a kezdőcsapatban. Az olasz ugyanis rengeteget mozgott visszafelé a pályán, ezzel eladva, hogy a Fradi az állandó nyomás ellenére a földön próbálkozik meg a labdakihozatallal. Amikor aztán erre a húzásra reagálva a máltai védelem feljebb tolódott, azonnal jött a gyors indítás a két szélső felé.
Labdával is biztos bekkek a siker kulcsai
Különösen a ferencvárosi jobboldal volt aktív, egyelőre több mint ígéretesnek látszik az új szerzemény Zubkov és a válogatott hátvéd, Lovrencsics Gergő párosa. Nem véletlenül: előbbi borzalmasan robbanékony, gyors, erős, kiváló százalékkal nyeri meg a párharcait és mindennek a tetejébe többnyire befelé húz, ezzel helyet csinálva az egykoron támadó szélsőt játszó Lovrencsics felfutásaihoz.
A váratlanul agresszív máltai letámadás ellen az is kidomborodott, mennyire fontos a labdabiztos, megindulásra képes középhátvédek szerepe a modern futballban. Blazic és Dvali kettőse nem szimplán a levegőben rettenetesen erős, de a labdával is kiválóan bánik. A máltaiak ellen volt, hogy nekik kellett szervezniük a játékot, megindulni az ellenfél térfelére, vagy hosszú indításokkal próbálkozni – remekül megoldották, így csak alig néhányszor alakult ki zavar Haratin és Ignatenko elszigeteléséből.
Apropó: ha – ezen a szinten – van gyenge pontja a jelenlegi Fradinak, az biztosan az ukrán védekező középpályások párosa. Mindkét játékos inkább hátrafelé hasznos, gyakran lépnek vissza mind a ketten egyszerre a védelem elé, ezzel viszont a Fradi mélységben szétszakad, és túlságosan megnő a távolság a csapatrészek között. Ezt persze át lehet hidalni néhány pontos hosszú indítással, Lanzafame visszalépéseivel, vagy azzal is, hogy a védők a szélek (Civic/Heister, Lovrencsics) felé terelik a játékot, de összességében így is az az ember érzése, hogy túl sokszor válik lassúvá és kiszámíthatóvá a ferencvárosi építkezés. Egy Valletta ellen ez nyilván nem jelent óriási gondot, ám a folytatásban könnyen lehet még belőle hendikep.
Előnyből nagyon megy
Kivéve, ha a Fradi tartja magát remek szokásához, és a jövőben is minden nemzetközi meccsén vezetést szerez – mint tette azt a Ludogorec és a Valletta ellen. Szerda este például egy nagyon szerencsés pontrúgás törte meg a máltaiak ellenállását az első félidőben, de már a bulgáriai visszavágón is állított labdából volt eredményes a Ferencváros.
Rebrov irányításával eddig 38 meccset vívtak a zöld-fehérek, ezeknek kevesebb, mint a negyedén, kilenc alkalommal kapták ők a meccs első gólját.
Előnyből ellenben remekül játszik a Fradi, az ukrán edző regnálása alatt mindössze egy csapat, a Debrecen volt képes hátrányból fordítva meccset nyerni ellenük. Az emlékezetes februári meccsen a Ferencváros az utolsó tíz percben omlott össze, Tőzsér szabadrúgásgólja, majd Zsóri Dániel mesés ollózása pedig három pontba került a csapatnak.
„Sokkal többet kellett futnunk”
A Fradi a játék képe alapján összességében simán ellenfele fölé nőtt – ezek alapján a 3-1-es győzelem még kifejezetten szűknek is mondható. Feltűnő volt viszont, hogy a második félidő második felében egyre pontatlanabb, fegyelmezetlenebb lett a ferencvárosi támadójáték, amit részben a fáradtság is okozott. „Sokkal többet kellett futnunk annál, mint amire előzetesen számítottunk” – ismerte el a csereként pályára küldött Sigér Dávid. A Fradi a vártnál kevesebbet birtokolta a labdát, egész egyszerűen több energiát emésztett fel a dominancia, mint amennyit előzetesen kalkulált a csapat.
Ennek ismeretében talán nem kellett volna mindenáron erőltetni a negyedik gól megszerzését, hiszen éppen a kitámadás, a kontrák elleni egyre látványosabb sebezhetőség okozta a Fradi vesztét. Sőt, ha nincs a meccs végén Dibusz Dénes bravúrja, könnyen lehetett volna 3-2 is a végeredmény – miközben a meccs 10. és 85. perce között látottak alapján a Ferencváros legalább 3-4 góllal tűnt jobb csapatnak az ellenfelénél.
„Nincs lefutva semmi, nem kényelmesedhetünk el, győzelemre kell játszani a visszavágón is” – mantrázta a meccs után a Fradi kapusa, joggal. Ez a szemlélet a garancia arra, hogy – írjon bármit is az önmagát lassan euforikus hangulatba hergelő sajtó – a játékosok a földön maradjanak és a kellő alázattal készüljenek a visszavágóra is.
Ha sikerül, akkor pedig jöhet a Zagreb. De csak akkor.
Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI
