NB I

„Békét akarunk, összefogást, párbeszédet” – írják a Fradi-szurkolók

A Ferenczvárosi C-közép ott lesz a stadionban, és békés figyelemfelhívó demonstrációra készül.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A hazaiak részéről vélhetően telt ház lesz a vasárnap délutáni Ferencváros–Újpest rangadón, hiszen amíg néhány jegy maradt a pénztárakban. Mindez nem rossz teljesítmény a drukkerektől annak fényében, hogy az ultrákról köztudott, hogy továbbra sem mennek be a mérkőzésekre, és most sem tesznek kivételt. A Ferenczvárosi C-közép – amely bemegy a meccsre – az alábbi közleményben ismertette álláspontját:

„Szurkolói közösségünk a stadionon kívül demonstráló – várhatóan – sok ezer fanatikus melletti szolidaritásként, illetve a kialakult helyzet békés, párbeszéd általi megoldása érdekében a budapesti derbin a stadionon belül szurkolótársainkkal, szimpatizánsainkkal együtt békés figyelemfelhívó demonstrációt tart. A mérkőzés elején sorra kerülő demonstrációnk során fehér kendő/papír lengetésével kívánjuk ráirányítani a figyelmet a kialakult helyzet tarthatatlanságára.

Követeljük, hogy a felek nyissanak tiszta lapot a Ferencvárosi Torna Club érdekében! Tegyék félre a sérelmeiket, gyakoroljanak gesztust a megoldás érdekében!

Bízunk benne, hogy a demonstrációt megelőző előkészületek során aktivistáinkat ezúttal nem éri semmilyen atrocitás, és minden érintett megérti, hogy az erőből történő kommunikáció és tettek soha nem helyettesíthetik a Club érdekeit első helyre helyező őszinte és nyilvános párbeszédet, egyetértést.

Szurkolói közösségünk hitet tesz amellett, hogy a Ferencvárosi Torna Club – mint a Kárpát-medence legnépszerűbb sportegyesülete – jövőjének záloga a széles társadalmi bázison nyugvó sokszínű tagsága, ezért állunk ki mindenkor a rendes tagság bővítése, megszerzésének egyszerűsítése, az egyesületi modell valódi tartalommal történő megtöltése mellett, csak ezáltal látjuk megvalósíthatónak a mindenkori politikai vagy gazdasági széljárástól független erős Ferencvárosi Torna Clubot.

Békét akarunk! Összefogást, párbeszédet! Legyen újra Egyetértés!

Hajrá Fradi!”

Ferenczvárosi C-közép

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik