Nemzetközi foci

Most kezdi a felkészülést a DVSC a Torino ellen

Herczeg András elárulta, az előny ellenére a Kukesire készültek az EL-visszavágó előtt is.

A Debreceni VSC-nek sem okozott gondot az előny megőrzése az albán Kukesi elleni Európa Liga-selejtezőben. A Loki az idegenbeli 1-1 után 4-1-es összesítéssel lépett a második körbe, ahol az olasz Torino lesz az ellenfele – a DVSC hivatalos honlapján közölt Herczeg András-nyilatkozatból az is kiderült, az olaszok ellen most kezdi meg a felkészülést a csapat.

Az első tizenöt percben hiába volt nekünk nagy helyzetünk, akkor nehezen tudtuk lereagálni az ellenfelünk játékát. Nagyon veszélyesek voltak a mélységi beindulásai, készültünk ugyan erre is, olyan érdekes, hogy mégis ebből kaptunk gólt. Azt követően ezt már meg tudták oldani a srácok. Innentől kezdve volt egy-két veszélyes helyzete az ellenfelünknek, de ha az ellentámadásban többet indulunk meg, akkor mi is veszélyesebbek tudtunk volna lenni. Összességében a csapat jól teljesített ezen a mérkőzésen is, fegyelmezett, szervezett volt, nagyon elszántan lépett pályára, gratulálok a játékosoknak a továbbjutáshoz! Az elején a játékosok ilyenkor tudat alatt is kevesebbet kockáztatnak, viszont a kapott találat után érezték, hogy változtatni kell a felfogáson. Onnantól kezdve bátrabban mentünk ki, jobb volt a játékunk is. Nagyon az albán ellenfél ellen készültünk: tetemes volt az előny, de azért úgy voltunk vele, nem lehet kényelmesen hátradőlni. Természetesen most próbálunk minél hamarabb és minél jobban felkészülni a Torino ellen

– jelezte Herczeg András, a DVSC vezetőedzője.

Európa Liga-selejtező, 1. kör, visszavágó

Zalgiris Vilnius (litván)–Budapest Honvéd 1-1 (1-0) Továbbjutott: Honvéd (4-2)
Mol Fehérvár FC–FK Zeta Golubovci (montenegrói) 0-0 Tj.: Fehérvár (5-1)
FK Kukesi (albán)–Debreceni VSC 1-1 (1-0) Tj.: DVSC (4-1)

 

További eredmények:

Tobol (kazah)–Esch (luxemburgi) 1-1 (1-0) Tj: Esch (1-1, idegenben lőtt góllal)
Kajrat Almaty (kazah)–Siroki Brijeg (bosnyák) 2-1 (0-0) Tj.: Almaty (4-2)
Makedonija GP (északmacedón)–Alaskert (örmény) 0-3 (0-1) Tj.: Alaskert (6-1)
Teuta (albán)–Ventspils (lett) 1-0 (0-0) Tj.: Ventspils (3-1)
Inter Turku (finn)–Bröndby (dán) 2-0 (0-0) Tj.: Bröndby (4-3)
Levadia (észt)–Stjarnan (izlandi) 3-2 (1-1, 2-1, 3-1) Tj.: Stjarnan (4-4, idegenben lőtt több góllal)
RFS (lett)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 0-2 (0-1) Tj.: Ljubljana (4-3)
Rovaniemi (finn)–Aberdeen (skót) 1-2 (1-1) Tj.: Aberdeen (4-2)
Craiova (román)–Sabali (azeri) 3-2 (1-0) Tj.: Craiova (6-4)
Dinamo Minszk (fehérorosz)–FK Liepaja (lett) 1-2 (0-1) Tj.: Liepaja (3-2)
Levszki Szófia (bolgár)–Ruzomberok (szlovákiai) 2-0 (1-0) Tj.: Levszki (4-0)
Apollón (ciprusi)–Kauno Zalgiris (litván) 4-0 (2-0) Tj.: Apollón (6-0)
Cracovia (lengyel)–FC DAC 1904 (szlovákiai) 2-2 (1-0, 1-1, 1-2) Tj.: DAC (3-3, idegenben lőtt több góllal)
Haugesund (norvég)–Cliftonville (északír) 5-1 (3-1) Tj.: Haugesund (6-1)
Milsami (moldovai)–FC Steaua Bucuresti (román) 1-2 (0-2) Tj.: Steaua (4-1)
Neftci (azeri)–Speranta Nisporeni (moldovai) 6-0 (4-0) Tj.: Neftci (9-0)
Petrocub (moldovai)–AEK Larnaka (ciprusi) 0-1 (0-0) Tj.: Larnaka (2-0)
Torpedo Kutaisi (grúz)–Ordabaszi (kazah) 0-2 (0-0) Tj.: Ordabaszi (3-0)
Vaduz (liechtensteini)–Breidablik (izlandi) 2-1 (0-0) Tj.: Vaduz (2-1)
Zrinjski (bosnyák)–Akademija Pandev (északmacedón) 3-0 (0-0) Tj.: Zrinjski (6-0)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Laci (albán) 1-0 (0-0) Tj.: Beer-Seva (2-1)
Niedercorn (luxemburgi)–Cork City (ír) 1-2 (0-1) Tj.: Niedercorn (3-2)
UE Engordany (andorrai)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 0-1 (0-0) Tj.: Tbiliszi (7-0)
B36 Tórshavn (feröeri)–Crusaders (északír) 2-3 (1-2) Tj.: Crusaders (5-2)
Hajduk Split (horvát)–Gzira (máltai) 1-3 (1-0) Tj.: Gzira (3-3, idegenben lőtt több góllal)
Hibernians (máltai)–Szoligorszk (fehérorosz) 0-1 (0-0) Tj.: Szoligorszk (2-0)
Mura (szlovén)–Makkabi Haifa (izraeli) 2-3 (1-2) Haifa (5-2)
Norrköping (svéd)–St. Patricks (ír) 2-1 (1-0) Tj.: Norrköping (4-1)
Shkupi (északmacedón)–Pyunik (örmény) 1-2 (0-2) Tj.: Pyunik (5-4)
Vityebszk (fehérorosz)–Kuopio (finn) 1-1 (1-0) Tj.: Kuopio (3-1)
Ballymena (északír)–Malmö (svéd) 0-4 (0-1) Tj.: Malmö (11-0)
Buducnost (montenegrói)–Narva (észt) 4-1 (1-1) Tj.: Buducnost (6-1)
Domzale (szlovén)–Balzan (máltai) 1-0 (1-0) Tj.: Domzale (5-3)
Rangers (skót)–St. Josephs (gibraltári) 6-0 (2-0) Tj.: Rangers (10-0)
Kilmarnock (skót)–Connah’s (walesi) 0-2 (0-0) Tj.: Connah’s (3-2)
Radnicki Nis (szerb)–Flora (észt) 2-2 (0-0) Tj.: Flora (4-2)
Trnava (szlovákiai)–Rednik Bijeljina (bosnyák) 2-0 (1-0, 2-0, 2-0) Tj.: Trnava (2-2, tizenegyesekkel 3-2)
KR Reykjavik (izlandi)–Molde (norvég) 0-0 Tj.: Molde (7-1)
Legia Warszawa (lengyel)–Europa FC (gibraltári) 3-0 (2-0) Tj.: Legia (3-0)
Shamrock Rovers (ír)–Brann Bergen (norvég) 2-1 (0-0) Tj.: Shamrock (4-3)

Kiemelt kép: dvsc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik