Nemzetközi foci

Robben úgy döntött, nem cselez már ki több védőt

A szezon végén csak azt lehetett tudni, hogy Arjen Robben Franck Ribéryvel együtt távozik a Bayern Münchentől, de immár az is kiderült, a holland szélső befejezi pályafutását.

A zseniális képességekkel megáldott, de nagyon sérülékeny Robben a Groningenben kezdte a pályafutását, majd innen vitte el a három holland sztárcsapat egyike, a PSV 2002-ben. Az eindhoveniekkel bajnokságot és Szuperkupát nyert, majd 2004-ben légiósnak állt, a Chelsea vette meg.

Bár az angliai időszakát sérülten kezdte, első idényében végül José Mourinho egyik legfontosabb játékosa lett, hét góllal járult hozzá a bajnoki cím megszerzéséhez.

A Chelsea-vel két bajnokságot, két Ligakupát, egy FA-kupát, valamint egy Szuperkupát nyert, aztán 2007-ben 35 millió euróért megszerezte a Real Madrid.


A madridiaknál két szezon alatt bajnok és Szuperkupa-győztes lett, aztán 2009-ben a Bayern München csapott le rá, pedig saját bevallása szerint maradt volna a Realnál, de a klub túl akart adni rajta.

A váltással mindenesetre nem járt rosszul, mert a Bayernnél agyonnyerte magát, a nyolc bajnoki cím, az öt kupaarany, a BL- és európai Szuperkupa-győzelem révén szépen megtelt a vitrinje.

A holland válogatottban 96 meccsen 37-szer volt eredményes Robben, aki 2010-ben második, négy évvel később bronzérmes lett a világbajnokságon. Az évek alatt védjegyévé vált a mozdulatsor, ahogy jobbról elindulva több védőn is áthámozta magát, majd ballal megcélozta a hosszú sarkot, a mostani döntés után maradnak a videomegosztók, ha meg akarjuk csodálni a Robben-féle koreográfiát.

A fenti felsorolásból is kiderül, Robben összesen 12 bajnoki címet nyert pályafutása során, ezzel rekorder a holland focisták között.

Olvasói sztorik