Magyar foci

Dzsudzsák Balázs: Mindent a helyén kell kezelnünk

A 101-szeres válogatott középpályás szerint megdolgoztak az Azerbajdzsán elleni győzelemért.

Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott támadója szerint nem helyez plusz nyomást az együttesre az, hogy a szombat este Bakuban aratott 3-1-es siker után az élen áll az Európa-bajnoki selejtezősorozat E csoportjában.

Elvesztette a kapitányát a magyar válogatott?
Marco Rossi tavaly novemberben kétmeccses eltiltást kapott, Bakuban pedig elküldték a kispadról.

A 101-szeres válogatott futballista az Azerbajdzsán vendégeként elért győzelem után úgy nyilatkozott, a nemzeti csapat tagjai nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget sem annak, hogy nyertek, sem pedig annak, hogy élre álltak a csoportban.

Mindent a helyén kell kezelnünk, és a következő meccsre figyelni, mert annak, aki ki akar jutni az Eb-re, nem szabad kikapnia hazai pályán ebben a sorozatban

– jelentette ki a csapatkapitány, aki bár bosszankodott, hogy két jó lövését is védeni tudta az azeri kapus, ennél fontosabbnak tartja a három pont megszerzését.

Dzsudzsák kiemelte, hosszú idő után sikerült újra győzni idegenben, ráadásul megérdemelten. Szerinte a siker értékét emeli, hogy mindez júniusban, egy hosszú szezon végén jött össze.

Folyamatosan jó időben rúgtuk a góljainkat, de úgy érzem, meg is dolgoztunk ezért a győzelemért

– foglalta össze a bakui találkozót Dzsudzsák.

A válogatott jövő kedden Wales csapatát látja vendégül a Groupama Arénában.

Eb-selejtező, 3. forduló, E csoport:

Azerbajdzsán–Magyarország 1-3 (0-1)
Baku, Bakcell Aréna, v.: Kevin Blom (holland)
Azerbajdzsán: Agajev – Medvegyev, Mammadov, Hüszejnov, Krivocsjuk – Ricard Almeida, Qarajev, Nazarov (Dadasov 86.) – Emreli, Dadasov (Ramazanov 59.), Sejdajev (Abdullajev 86.). Szövetségi kapitány: Nikola Jurcevic
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics, Baráth, Orbán, Korhut – Nagy Á. – Dzsudzsák (Németh 86.), Kleinheisler (Pátkai 72.), Szoboszlai (Holman 58.), Nagy D. – Szalai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerzők: Emreli (69.) ill. Orbán (18., 53.), Holman (71.)
Sárga lap: Hüszejnov (40.), Nazarov (50.), Medvegyev (59.) ill. Szoboszlai (28.), Kleinheisler (68.), Dzsudzsák (87.)

 

Az E-csoport állása:

1. MAGYARORSZÁG 3 2 0 1 5–4 +1 6
2. Horvátország 3 2 0 1 5–4 +1 6
3. Wales 2 1 0 1 2–2 0 3
4. Szlovákia 2 1 0 1 2–1 –1 3
5. Azerbajdzsán 2 0 0 2 2–5 –3 0

 

Kiemelt kép: MTI

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik