Nemzetközi foci

Óriási fordulat Ronaldo nemierőszak-ügyében

Komoly visszhangot váltott ki, amikor tavaly egy Katheryn Mayorga nevű nő nemi erőszakkal vádolta meg Cristiano Ronaldót.

Ronaldo-ügy: ledől a legnagyobb bálvány?
Elképesztő részletek derülnek ki a portugál klasszis állítólagos 2009-es nemierőszak-ügyéből. Ha igazak a vádak, nagy bajban van CR7.

Az eset még 2009 nyarán történt, de a Las Vegas-i ügyészség tavaly újraindította a nyomozást. A Bloomberg legfrissebb híre szerint azonban Leslie Stovall – Mayorga ügyvédje – és Peter Christiansen – Ronaldo ügyvédje – megegyezett egymással és májusban visszavonták a Ronaldo elleni keresetet.

Az nem derült ki, hogy megegyezés történt-e a háttérben, vagy más áll az előzmények után némileg váratlannak tűnő fordulat mögött. 

Korábban azt lehetett olvasni, hogy Ronaldo nem tart a Juventusszal a csapat nyári amerikai túrájára, mert attól tartott, hogy őrizetbe vennék a nemi erőszak-ügy miatt.

A Bloomberg megpróbált hivatalos állásfoglalást szerezni a Las Vegas-i rendőrségtől az ügy jelenlegi helyzetével kapcsolatban, a hatóság azonban nem kommentálta a lap értesülését.

Frissítünk!

A Spiegel egyik újságírója, Rafael Buschmann, valamint az angol Sun is arról ír, hogy nem visszavonták a vádat, hanem átkerül a szövetségi bíróságra az ügy, aminek még minden bizonnyal lesz folytatása.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik