Magyar foci

Már az MLS-játékosok is megérkeztek a válogatotthoz

Készül a keret a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőre.

Az MLS-ben szereplő Kansas Sporting KC játékosai (Baráth Botond, Németh Krisztián) kedden délelőtt már a csapattal edzettek, Kádár Tamás és Bese Barnabás viszont még továbbra is külön edzéseket végez, bár sérüléseik a megfelelő ütemben gyógyulnak – írja a válogatott hivatalos honlapja.

A csapat délelőtti edzésén már minden egészséges kerettag részt vett. Ezt követően az új játékosok egyéni fotózására került sor, Pátkai Máté és Szoboszlai Dominik pedig az újságírók kérdéseire is válaszolt Telkiben. Utóbbit természetesen esetleges klubváltásáról is kérdezték, a fiatal támadó azonban azt mondta, egyelőre csak a válogatott előtt álló két rendkívül fontos Eb-selejtezővel kíván foglalkozni.

Szerintem nagyon jó volt, hogy a múlt héten elkezdtük az edzéseket, viszont az estéket mégis a szeretteinkkel tölthettük. Könnyebb volt így dolgozni minden nap. Én személy szerint annak is örülök, hogy csak az összetartás előtt ért véget számomra a klubszezon. Rosszabb lett volna mondjuk két hét pihenő után újra elkezdeni edzeni. Ezen a héten viszont már itt is alszunk Telkiben, így mindenki egyre inkább ráhangolódik a ránk váró két nehéz mérkőzésre. Az azeriek játékát már elkezdtük kielemezni és egy pillanatig sem mondhatjuk azt, hogy könnyű ellenfeleink lesznek. A papírforma ugyan talán mellettünk szól, de pont a mi horvátok elleni győzelmünkből tudhatjuk, hogy a papírforma nem mindig igazolódik be a pályán

– fogalmazott Szoboszlai Dominik.

A Mol Vidi FC középpályása nehezebb feladatra számít Bakuban, mint Wales ellen a Groupama Arénában – már csak azért is, mert bár a szurkolói rendbontások miatt háromezerrel kevesebben lesznek a magyar drukkerek a stadionban, de még így is egész biztosan hihetetlen támogatást fognak nyújtani a csapatnak.

Kicsit speciális a mostani felkészülés, mivel a két mérkőzés között mindössze egy edzésünk lesz, így már a múlt héten is készültünk nem csak az azeriek, hanem a walesiek ellen is. Ez a plusz hét, ami most a felkészülésre jutott azért is volt fontos, mert így még alaposabban fel tudunk készülni mindkét ellenfélre. Az azeri mérkőzés azért lesz nehéz, mert egyrészt egy jó ellenfél ellen fogunk játszani, miközben a győzelmi kényszer ezúttal minket nyom majd. Wales ellen ugyan egy magasabban jegyzett csapatról beszélünk, de azt gondolom, hogy a bakui mérkőzés nehezebb lesz. Főleg, hogy itthon a szurkolóink egész biztosan ismét űzni, hajtani fognak minket

– árulta el Pátkai Máté.

A válogatott szerdán és csütörtök délelőtt még Telkiben edz, majd ezt követően csütörtök délután repül el Azerbajdzsánba.

Eb 2020, E-csoport

Az E-csoport állása:

1. Wales 1 1 0 0 1–0 +1 3
2. Szlovákia 2 1 0 1 2–1 +1 3
3. Horvátország 2 1 0 1 3–3 0 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 0 1 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 1 0 0 1 1–2 –1 0

Eddigi mérkőzések:
Horvátország–Azerbajdzsán 2-1 (1-1)
Szlovákia–Magyarország 2-0 (1-0)
Wales–Szlovákia 1-0 (1-0)
Magyarország–Horvátország 2-1 (1-1)
További program:
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Kiemelt kép: mlsz.hu

Olvasói sztorik