NB I

Okosan, ésszel játszott a Loki

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Győri ETO – Debrecen 0-1

Fórián Zsolt, Győr: – Egyik csapatnak sem volt sok helyzete, de általában az ilyen rangadókon ez így szokott lenni, hogy kevés lehetőség van. Ezért kell végig, kilencven-kilencvenöt percen keresztül nagyon koncentráltnak lenni. Az első félidőben nem úgy jöttünk ki, ahogy szerettünk volna. A Debrecen jobban játszott, dominánsabb, koncentráltabb volt, mint mi. Nem azt játszottuk amit szerettünk volna, egy kicsit bent maradtunk az öltözőben. A második félidő már sokkal jobb volt, mint az első. Tudtuk, hogy nem lesz sok helyzetünk, és azzal kell jól sáfárkodni. Sajnos ezt nem tettük meg. Pátkai Máté lövése, ami a kapufán csattant, még lehetett volna fordulópontja a meccsnek. Így alakult a mérkőzés, sajnos…

Kondás Elemér, DVSC: – Úgy gondolom, nagyon okosan, ésszel futballoztak a játékosok. A megszerzett labdákkal jól sáfárkodtunk, szép gólt lőttünk. Volt még egy büntető, amit be kellett volna lőnünk. Ezután volt egy kis szerencsénk, amikor Pátkai Máté lövése a kapufát találta el. Örülünk ennek nyilván, de ezen kívül igazán nem volt helyzete a hazai csapatnak. Ha egy kicsit is koncentráltabbak vagyunk, akkor ez a mérkőzés sima lehetett volna. A hazai csapat megpróbált mindent, lövöldözték fel a labdákat. Magassági fölényben voltak, de jól álltuk a sarat. Győrben nem olyan egyszerű nyerni, ezért is értékes ez a három pont. Jó játékkal nyerni tudtunk, jó erőben lévő Győrrel szemben. Ezáltal még feljebb toltuk magunkat a tabellán, ami a célunk is volt, és továbbra is ezt szeretnénk.


Videoton – Ferencváros 0-0

Joan Carrillo Milan, Videoton: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, de ezt tudtuk előre. Végig sokat dolgozott a csapat, rengeteg veszélyes helyzetet sikerült kialakítaniuk. Egy nagyon pici hiányzott ahhoz, hogy a mai mérkőzést sikerüljön megnyernünk. De előfordul az ilyen, hogy rengeteg helyzete van egy csapatnak, mégsem sikerül ezeket három pontra váltania. Az utolsó pillanatig küzdöttünk, maximálisan elégedett vagyok azzal, amit a fiúk nyújtottak. Az öltözőben nem nagyon szoktunk a múltról beszélni, kizárólag a jelenre koncentrálunk, és azért a jövőre is. Úgy gondolom, jó teljesítményt nyújtott az eddigi tizenöt forduló alatt a csapat, jó úton haladunk afelé, hogy elérjük a céljainkat, de azt nem szabad elfelejteni, hogy aki félúton, tizenöt forduló után vezeti a bajnokságot, az még semmit nem nyert. Jó úton haladunk, reméljük, így is tudjuk folytatni. Sikerült irányítanunk a mérkőzést, többet birtokoltuk a labdát, több helyzetünk volt, mint az ellenfélnek. Egyedül a gól hiányzott a mai mérkőzésen. A jövő hét annak a jegyében fog telni, hogy ezen mindenféleképpen javítsunk, de abszolút nem aggódom emiatt, bele fogjuk tenni azt a munkát amit kell, és javulni fogunk ebben is.

Thomas Doll, FTC: – Úgy gondolom, a liga legjobb csapata ellen játszottunk. A fiúk egész jó munkát végeztek a védekezésben, volt egy-két olyan szituáció, ahol túl nagy volt a távolság, és olyan is, ahol Dibusz Dénesnek kellett védenie. Túl hamar elveszítettük a labdát, hiányzott megint az utolsó passz az akció végén. Ez akadályozott minket abban, hogy nagyobb nyomással játsszunk az ellenfél kapujára. De ennek ellenére boldogok lehetünk ezzel az eredménnyel. Somalia nagyon jó munkát végzett ebben a pozícióban, nagyon erős volt az ellenfél játékosa, nagyon erősen cselez, de ő ezt meg tudta fogni. Úgy gondolom, a védekezést illetően az egész csapat nagyon jó munkát végzett, Dibusz Dénes pedig kitűnően védett. Ha egy másik ligában, egy másik bajnokságban játszanánk, akkor körülbelül második vagy harmadik helyen lennénk. A Videotonnak nagyon jó sorozata volt, de a következő sorozatban az összes meccs nálunk lesz, a mi otthonunkban. Úgy gondolom, nem lesz könnyű senkinek győzni nálunk.


Dunaújváros PASE – MVM-Paks 1-0

Dobos Barna, DPASE: – Nagy gratuláció jár a játékosoknak, hiszen jó csapatot jó játékkal vertünk meg. Egy-nullás vezetésünk után is volt lehetőségünk az előnyünk növelésére, de az is igaz, hogy ellenfelünk a végén mindent egy lapra tett fel, és akkor beszorultunk. Természetesen nem lehet más a célunk, mint a bennmaradás. Túléltük, hogy az első tíz őszi fordulóban idegenben kellett játszanunk, ami azt bizonyítja, hogy sok mindenre képesek vagyunk.

Csertői Aurél, Paks: – Az utolsó húsz percben három százszázalékos ziccert kihagytunk, míg ellenfelünk egyik legkisebb embere gólt fejelt, így nehéz meccset nyerni. Mondjuk, volt két olyan szituáció is, ami tizenegyest ért volna a javunkra, de a játékvezető nem adta meg. A kilencven perc alatt akadtak olyan periódusok, amikor jobban, és olyanok is, amikor rosszabbul játszottunk. Igazi játékra a pálya talaja alkalmatlan volt, inkább a bruszt ment. Ennyi helyzet, amit mi kihagytunk, nem maradhatott büntetlenül. Az kevés, hogy eljutunk a kapuig, be is kell rúgni. A csapatomnak egyébként csak gratulálni tudok a féléves teljesítményéhez, minden elismerést megérdemelnek az összegyűjtött huszonhat pontért.

(forrás: paksifc.hu)


Lombard Pápa – Bp. Honvéd 1-1

Lengyel Ferenc, Pápa: – Úgy érzem, a kiállításig teljesen egyenrangú ellenfelek voltunk, illetve két azonos csapat küzdött. Aztán jött egy kiállítás, amit majd vissza kell nézni. Úgy érzem, több pályán, több országban ez nem kiállítás. Ha így beleszólnak a mérkőzésbe, nagyon nehéz utána játszani. Megemelem a kalapomat a játékosok előtt, mert az elmúlt két hétben nagyszerűen dolgoztunk, nagy nehézségek árán, mégis emelt fővel. Itt pedig amit műveltek, hogy az utolsó pillanatban sikerült egyenlíteni, azt hiszem, mindent elmond a csapatról. Őszinte leszek, a szünetben azt mondtam a fiúknak, hogy akár meg is nyerhetjük ezt a meccset, mert pszichésen ez általában jól szokott elsülni. Sajnos a gólt megkaptuk, és utána már csak döntetlenre játszottunk. Nagyon szűkös a keretünk, és szegény Csilus Tamásra – most kaptam a hírt: nem törött el a bokája, hanem a szalagjai sérültek – a következő két meccsen biztosan nem számíthatunk, ez mindenképpen érvágás a csapatnak. Elindultunk egy úton, el volt tervezve, hogyan tudjuk ezt a mérkőzést megváltoztatni, de sajnos nem tudtuk. A kiállítás után persze kényszerpályán voltunk, de ezt is jól oldottuk meg.

Csábi József, Honvéd: – Bármennyire is furcsán fogalmazok: egy agyonnyert mérkőzést veszítettünk el, mert bármennyire is döntetlen lett az eredmény, én ezt vereségnek értékelem. A második félidőben kivégezhettük volna a hazai csapatot. Helyzetek tömkelegét alakítottuk ki. Az első félidőben egy kicsit kapkodóbb volt a játékunk, bár hozzáteszem, még egyenlő létszámban is nekünk voltak nagyobb helyzeteink. Azt gondolom, tanulságos meccs volt és saját magunkat kell okolnunk, de azért hozzáteszem, hogy a második mérkőzésen kapunk a kilencvenedik perc után tizenegyest, ami egy kicsit furcsa, bár nyilván nem akarok ezzel foglalkozni, mert ha berúgjuk a helyzeteinket, akkor lőhettek volna bármennyi tizenegyest a kilencvenedik perc után. Nagyon sajnálom, mert végig uraltuk a mérkőzést, és azt gondolom, nem a jobb csapat nyerte a találkozót, mert egyenlő létszámnál is mi játszottuk a jobb futballt, hiszen kapufát lőttünk, egy az egybe kiléptünk, fejeltünk. Tehát saját magunkat kell ezért okolni, mert ez egy simán megnyert mérkőzés volt. Az, hogy a kilencvenedik perc után belenyúlnak a mérkőzésbe, már nem először fordul elő, erről most nem is kívánok többet mondani.


Nyíregyháza – Pécsi MFC 4-0

Mátyus János, Nyíregyháza: – Speciális mérkőzés volt, az ilyen találkozók teljesen mások, mint amikor az ötödik játszik a nyolcadikkal. Különleges helyzetben van a két csapat, az ilyen szituációkra nehéz felkészülni, és valóban akadtak a szünet előtt olyan pillanatok, amikor úgy látszódhatott, hogy nehézségeink voltak. De a védelem akkor is jól funkcionált, és az első gól utáni szerkezetváltásunk is nagy szerepet játszott a győzelmünkben. Döntőnek bizonyult, hogy mentálisan az ellenfél fölé nőttünk és a második gól után már érezhető volt, ez a meccs megvan.

Kulcsár Árpád, Pécs: – Egészen a hazaiak tizenegyeséig bíztam abban, hogy akár nyerhetünk is. A meccs első részét mi uraltuk, majd kaptunk egy gól, éppen a már sérült Balogh Béla helyéről. Amúgy sem vagyunk túl erősek mentálisan, a második gólt követően pedig hitehagyottá vált a csapat.

(forrás: szon.hu)


Puskás Akadémia – Haladás 1-0

Benczés Miklós, Puskás FC: – Úgy érzem, az első félidőben jól futballoztunk. Sikerült véghezvinni azt, amit terveztünk. Másrészt pedig mindkét oldalról meg tudtuk bontani a Haladás védelmét, többször mögéjük kerültünk. A második félidőben inkább a munka jellemezte a csapatomat, hiszen ekkor a Haladás is többet tett annak érdekében, hogy egyenlítsen. Volt is egy komoly lehetőségük, a kapusunkon múlt, hogy nem lett gól belőle. Ugyanakkor az, hogy mi mélyebben játszottunk, tervezve volt, hiszen vannak olyan gyors játékosaink, akiket ha kiugratunk, helyzetben tudunk kerülni. A kiugratás megvolt, de Tischler Patrik elpuskázta a lehetőséget.

Szentes Lázár, Haladás: – Továbbra sem tudunk gólt szerezni. Lehetőségeink talán voltak, az első félidőben kevésbé, a másodikban talán, de a játékunk sem volt meggyőző. Tehát ahhoz, hogy egy NB I-es csapat egy első osztályú mérkőzést meg tudjon nyerni, ahhoz több lehetőséget kell kialakítani. Igazi átütőerő hiányzott a játékunkból, ami a pontszerzéshez szükséges.


MTK – Diósgyőr 0-2

Garami József, MTK: – Az első félidőben hibásan játszottunk, a Diósgyőr jól teljesített és megérdemelten vezetett. Összesen két ilyen lehetősége volt, és mindet értékesítette. Mi a második félidőt megnyomtuk, ott jól játszottunk, csak éppen a gól hiányzott. Úgy gondolom, a második felvonásban nyújtott teljesítmény biztató a jövőre nézve. Az a futballban egy jelenség, hogy időnként kimaradnak a helyzetek. Úgy gondolom, a második félidőben az a biztató, hogy kialakítottunk ennyi helyzetet. Az ellenfélnél van néhány kivételes képességű játékos, például Griffiths, aki Magyarországon kiemelkedő képességűnek számít, nem véletlenül szerzett két gólt is, és veszélyes volt minden momentuma. A második félidőben már jobban sikerült a semlegesítése.

Tomiszlav Szivics, DVTK: – Az első félidőben nagyon jól játszottunk és tudtuk, mit akarunk. Az egy férfimunka volt, és jött az eredmény is. A második félidőben nem is akartunk nagyon kockáztatni, vártunk a kontrára. A három pontért jöttünk és ahhoz megfelelő taktikát választottunk. Gratulálok a csapatnak, ez egy szép élmény volt. Kellett egy kis idő, hogy a játékosok rájöjjenek, mit is akarok. Azok a játékosok mentek ki a pályára, akik alkalmasak voltak erre a taktikára. Végre egy olyan csapat voltunk ma, amelyik kiment a pályára és az első perctől kezdve tudta, mit akar. A három pontért jöttünk és első félidőben az MTK-nak esélye sem volt. A másodikban játékrészben egy kicsit lelazultunk, de összességben az a lényeg, hogy amiért jöttünk, azt megszereztük. Sok olyan mérkőzésünk volt, amikor közel jártunk a győzelemhez, mégis pont nélkül maradtunk. A második félidőben jó volt az MTK, de nem éreztem a veszélyt. Felíveléseknél voltak helyzeteik, de nem volt vészes. Azt kértem, hogy a második félidőben lőjünk még egy gólt és akkor vége, de így sem panaszkodok.


Kecskemét – Újpest 2-0

Bekő Balázs, KTE: – Azt gondolom, nagy győzelmet arattunk. Ehhez nyilván kellettek extra egyéni teljesítmények és pici szerencse is, de masszívak voltunk, kitettük a szívünket a pályára és nagyon jó kontrákat vezettünk. Az Újpest nagyon jó csapat, talán a szerencsével egy picit hadilábon állt, hiszen el kell ismerni, hogy voltak lehetőségei, de a futball ilyen. Ha nagyon sokat teszel valamiért, akkor előbb-utóbb sikerül. Le a kalappal azelőtt, amit ma szívvel-lélekkel csináltak a srácok. A szurkolóink nagyon megérdemelték, hogy sikeresen zárjuk hazai pályán az őszi szezont, és boldog vagyok, hogy ennyire egymásra talált a közönség és a csapat.

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Az első félidőben rögtön két szerencsétlen szituáció is adódott, de mentünk tovább, próbáltunk ezzel nem foglalkozni. A második gól után talán kicsit szétesett a játékunk, a középpályán könnyen eladtuk a labdákat, így a Kecskemét kontrákból tudott helyzeteket kialakítani. Nekünk is megvoltak a lehetőségeink, de a gólok nem jöttek. Kim Ojo játékán még látszott, hogy korábban sokat kihagyott, de sokat segített a csapatnak, több helyzete is volt, de a második félidőre kicsit elfáradt. Reméljük, hogy a jövőben gólt is tud szerezni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik