NB I

A Vasasból igazolt az MTK

Megnyugtató megoldással zárult a hónapok óta tartó vita Cseke Benjámin játékjogáról.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Vasas FC végül megegyezett Cseke Benjáminnal és az MTK-val is, amelynek lényege, hogy a fiatal tehetség a fővárosi kék-fehérekhez igazolt. Erről Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezetője tájékoztatta a másodosztályú klub honlapját. Hozzátette: a megállapodás része, hogy a Vasas és az MTK ötven-ötven százalékban birtokolja Cseke játékjogát, értékesítésekor ilyen arányban részesül a két klub a befolyó összegből.

A megállapodás azt is tartalmazza, hogy kölcsönbe vagy véglegesen is csak a Vasashoz térhet vissza a játékos. Természetesen ez alól kivétel ha mindhárom félnek (MTK, Vasas, Cseke Benjámin) megfelelő ajánlat érkezik a játékos megvásárlására.

Vancsa Miklós emlékeztetett arra, hogy Cseke Benjáminnak 2016. június 30-ig szerződése volt a Vasassal, amelyet még az előző vezetés – elég szerencsétlenül, hogy súlyosabban ne fogalmazzunk… – kötött vele. Ebben a szerződésben volt egy kitétel, miszerint ha a Vasas a 2013–2014-es bajnokságban nem jut fel az NB I-be, akkor a játékos szabadon igazolható, kivéve ha a Vasas – a szerződésben meghatározott összegért – értékesíti őt egy számára anyagilag és szakmailag is előnyös klubhoz.

A közelmúltban értékesítették őt a Debrecennek, amelyet a játékos előbb elfogadott, majd visszautasított, és közölte, hogy szívesebben játszana az MTK-ban.

– A kialakult helyzetben komoly és hosszan tartó jogvita elé nézett a klub és a játékos. Cseke Benjámin gyakorlatilag május óta nem játszik mérkőzést és olyan helyzet alakult ki, ami senkinek sem jó, ezért az MTK és a Vasas vezetői többszöri tárgyalás után megegyeztek. A Vasas FC belemehetett volna egy jogvitába, aminek a vége fehér vagy fekete is lehetett volna. Ebben az esetben a játékos ebben a szezonban bizonyosan nem léphetett volna pályára, és ha meg is nyeri a Vasas az ügyet, olyan játékost kapott volna vissza, aki hónapok óta nem játszik, és aki kijelentette, hogy bár szereti a Vasast, de az NB I-ben szeretne futballozni. Cseke Benjáminnak sok sikert kívántam. Ő megköszönte, hogy a Vasas nem vitte tovább a peres ügyet, ezáltal nem kell neki további hónapokat várnia. Hiszem, hogy jól döntöttünk, amikor egy tehetséges játékost nem akadályoztunk meg abban, hogy újra futballozzon és nem okoztunk törést a pályafutásában – hangsúlyozta Vancsa Miklós.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik