Nemzetközi foci

A sajtón keresztül szólt be Mauro Icardinak az edzője

Luciano Spalletti, az Internazionale vezetőedzőjét arról faggadták az újságírók a Laziótól elszenvedett hazai vereség után, hogy miért nem nevezte Mauro Icardit a csapatba? Az argentin támadó kulcsfigurája volt a milánói klubnál, de állandóan balhé van körülötte, ezt elégelte meg az edző. Úgy tűnik végleg.

Lehet, hogy világklasszis, de mindenki gyűlöli
Elszerette barátja feleségét, csapata szurkolói gyáva szarnak nevezték, majd megtagadta a játékot, miután elvették tőle a csapatkapitányi karszalagot. Mauro Icardi még csak 26 éves, de már rengeteg botránya volt.

Spalletti a korábban leváltott csapatkapitányról elmondta, hogy bár tudna már játszani, annyira megalázó helyzetbe hozta az Intert, hogy nem hajlandó mérkőzésre nevezni.

Hagytam már ki a keretből nevesebb játékosokat is. Az öltözőben viselkedni kell és tiszteletet mutatni. Megalázó az Internazionale szurkolói számára, hogy a játékos ügyvédjeivel folytassak megbeszéléseket arról, Icardi magára húzza-e azt a mezt, amit a drukkerek annyira szeretnek. Húsz ügyvédnek küldjek e-mailt, és kérdezzem meg őket arról, hogy számíthatok-e egy játékosra?

– fakadt ki az olasz szakember.

A 26 éves argentin futballista hivatalosan sérülés miatt nem játszott február 9-e óta, de az olasz sajtó azóta is nyílt titokként kezeli, hogy a milánói vezetőség nem tud megállapodni Icardi szerződésének meghosszabbításáról. Ennek következményeként a támadótól elvették a csapatkapitányi karszalagot, és azóta sem került be a meccsekre nevezett keretbe, noha a múlt héten már újra a társaival edzett.

Icardi nélkül azonban az Internazionale bukdácsol:

  • a nyolcaddöntőben kiesett az Európa Ligából,
  • a Serie A-ban az elmúlt hat fordulóban 10 pontot gyűjtött,
  • 29 fordulót követően a harmadik helyen áll a tabellán, tíz pontra a másodiktól, de csak néggyel előzve a hetedik AS Romát – utóbbi már nem ér európai kupaindulást.

Nyitókép: Giuseppe Cottini/NurPhoto via Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik