Ez az egyik legjobb csapat, amivel valaha találkoztam
– mondta 2018 novemberében Pep Guardiola, a Manchester City katalán menedzsere, miután a hazai 2-1-es vereséget követően Franciaországban sikerült kétszer egyenlítve 2-2-es döntetlent játszani a Lyonnal.
Szerintem a legnehezebb egyenes kieséses meccsek a Lyon elleniek lesznek. Ha a Barca túljut rajtuk, akkor megnyerik az egész sorozatot
– ezt pedig a Barca és a Lyon korábbi csatára, a brazil Sonny Anderson mondta a 0-0-s döntetlent hozó első nyolcaddöntős mérkőzés előtt.
Ha a francia klubfoci jelenéről beszélünk, akkor szinte kivétel nélkül a párizsi szupercsapat, a PSG kerül szóba, a többieknek csak elvétve jut a rivaldafényből. Ezek után kissé meglepő, ha a fentieket halljuk egy olyan együttesről, amely a a topligák közül talán a legkevésbé népszerű francia bajnokságban a harmadik helyen áll. Csakhogy a Lyon tényleg üde színfolt már jó ideje, ugyanis nem erőből, hanem szimpatikus építkezéssel jutott el arra a szintre, hogy Európa nagyágyúit szívatja időnként.
Minden azzal kezdődött, hogy Jean-Michel Aulas 1987-ben átvette a klub irányítását, az új tulajdonos pedig nem kisebb vízióval érkezett, minthogy az akkor épp a másodosztályban vegetáló csapatból megcsinálja az egyik legerősebb francia klubot. Az üzletember nem viccelt, az évek során egyre feljebb lépett az OL, amely eljutott odáig, hogy az egyik legsikeresebb Franciaországban, miközben gazdaságilag is bekerült az elitbe, a Forbes éves listáján több alkalommal is ott volt a legértékesebb 20 fociklub között.
Olyan klubmodellel tette mindezt, amely
- a tehetségek kineveléséből, felépítéséből
- és okos igazolásokból áll,
- miközben, ha jön jó ajánlat, gyakorlatilag bárkit eladnak mind a mai napig, Aulas meg is kapta már többször, hogy nem kellene mindig üzleti vállalkozásként tekintenie a csapatra.
Korábban azért nem egyszer, nem kétszer fordult elő, hogy a Lyon nyúlt a legmélyebbre a zsebébe egy-egy focistáért a Ligue 1-on belül, de ezek az összegek sem voltak földtől elrugaszkodottak, főleg a többi topliga költéseihez képest. Arra alighanem mindenki emlékszik, hogy az Aulas-álom a kétezres évek elején érte el eddigi csúcspontját:
Olyan játékosok szerepeltek ekkortájt a csapatban, mint Michael Essien, Juninho, Sidney Govou vagy Karim Benzema.
A Lyon a hazai egyeduralom vége után sem tűnt el a radarról, mindig ott maradt a legjobbak között, a 2008-as aranyérem óta mindössze háromszor fordult elő, hogy nem volt dobogón Franciaországban. Nyert kupát és Ligakupákat, miközben 2010-ben a BL-ben, 2017-ben az Európa Ligában jött össze az elődöntő.
A 2015-16-os szezont viszont sikerült olyan rosszul kezdeni, hogy télre a bajnokságban csak a kilencedik helyen állt a Lyon, utolsó lett a BL-csoportjában, így érthető okokból menesztették Hubert Fourniert. Házon belülről jött a megoldás:
Génésio rakta össze azt a kompakt 4-2-3-1-es felállást, amit az ellenfelek csak nehezen tudnak feltörni, ha egyáltalán sikerül, míg a pálya túloldalán a támadásban igencsak aktív szélső védők segítségével kellőképpen szét tudják húzni az ellenfél védelmét ahhoz, hogy az így megnyíló gyors területekre belépő támadók eredményesek tudjanak lenni. A ráncfelvarrás rögtön eredményt hozott – még úgy is, hogy a legjobb játékos, Nabil Fekir többnyire sérült volt -, második helyen zárta a csapat a szezont.
A lendület kissé alábbhagyott a következő idényben, ami a francia élvonalat illeti, csak negyedikként zárt a Lyon, viszont akkor jött össze a legjobb négy az Európa Ligában. Ekkora már sikerült a saját nevelésű Fekir mellé leigazolni Memphis Depayt, a várt áttörés azonban elmaradt, tavalyi a bajnoki bronz és a nyolcaddöntős búcsú az Európa Ligából is inkább csalódást keltett. Mondjuk a visszaesés nem is olyan meglepő, ha közben idevesszük, hogy olyan játékosok távoztak, mint például Samuel Umtiti (Barcelona), Alexandre Lacazette (Arsenal), Corentin Tolisso (Bayern München) vagy Mariano (Real Madrid), azaz tényleg folyamatos a változás az Olympique-nél.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a taktikát és az edző döntéseit is egyre többen kikezdték, és mivel a 2018-19-es szezon sem indult a legfényesebben, egyre többen követelték Génésio menesztését. Az edzőnek közben akadt egy balhéja is, az autójából kiugorva kergetett meg egy embert miközben az anyját szidta, viszont a klub kiállt mellette, mert utólag kiderült, hogy a férfi előtte a lányára tett ízléstelen megjegyzéseket.
Several French outlets reporting this morning that this footage shows Lyon manager Bruno Génésio running after a youngster who was verbally abusive towards his daughter, with the coach allegedly saying: “I will f*** his mother” about the antagoniser. pic.twitter.com/v3FlXev6N0
— Get French Football News (@GFFN) 2018. szeptember 3.
Csakhogy a Lyon már jó régóta nem az a csapat, amely hamar bedobja a törölközőt, most is sikerült a hamvaiból feltámadnia, miközben Génésio is bizonyította, hogy bár szidják sokan, az általa megálmodott elképzelés igenis működik:
- ott volt a Manchester City idegenbeli legyőzése (ez ebben a szezonban csak a Crystal Palace-nak sikerült még),
- sokszor szenvedés, de továbbjutás a BL-csoportból,
- februárban a PSG elleni rangadó megnyerése,
- és most a 0-0 a Barcelona ellen.
Utóbbi úgy sikerült, hogy a Real Madriddal az elmúlt hónapokban többször is összehozott Fekir nem is játszott a mérkőzésen sárga lapos eltiltása miatt. Nem mintha a Moussa Dembélével, Depayjal és Bertrand Traoréval felálló támadóegység olyan rosszul festene.
A Lyon – Barcelona mérkőzés összefoglalója:
Az, hogy Sonny Anderson szerint a Lyon a legnehezebb BL-ellenfél a még talpon lévő csapatok közül talán barokkos túlzás, viszont, ha Guardiola magasztal valakit az egekig, arra azért érdemes odafigyelni. Az OL márpedig tényleg egy olyan klub, amivel lehet szimpatizálni, saját nevelésű játékosokkal és az európai mércét nézve másodvonalas sztárokkal.
A 0-0-s első BL-nyolcaddöntős meccs lyoni szempontból nem feltétlen jó, de nem is rossz kiindulópont a barcelonai visszavágó előtt, még ha a túloldalon Lionel Messi is áll. De ha esetleg valami csoda folytán sikerülne a Barca kiejtése, az a bravúr mellett elég nagy fricska lenne a PSG-nek is, mert sokkal nagyobb nemzetközi eredmény lenne, mint amit a katari pénzből felpumpált párizsiak fel tudnak mutatni a közelmúltból.
Nyitókép: Xavier Laine/Getty Images
