NB I

Pápára látogat a listavezető

A bajnoki címért harcoló debreceniek a Lombard otthonában játszanak az élvonal 27. fordulójában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A hárompontos előnnyel listavezető DVSC a három mérkőzés óta nyeretlen Pápához látogat, míg a címvédő győriek az elmúlt négy bajnoki fordulóban mindössze egyetlen pontot gyűjtő Puskás Akadémia vendégei lesznek Felcsúton, így a papírforma szerint nem valószínű, hogy változik a különbség az aranyéremre hajtó két gárda között.

A harmadik helyért küzdő négy csapat közül kettő éppen egymással találkozik, ugyanis a Ligakupában fináléba jutott Diósgyőr a Haladást fogadja, és a vesztés minden bizonnyal lemondhat dobogós álmairól. A jelenleg harmadik Videotonra könnyűnek ígérkező feladat vár, mivel a sorozatban öt vereségnél járó, és hétfőn edzőváltáson áteső Bp. Honvéd otthonában lép pályára. A Ferencváros pedig idegenben, a bennmaradásért küzdő újonc Mezőkövesddel találkozik, amely legutóbbi négy összecsapásán egyetlen pontot szerzett.

OTP Bank Liga, 27. forduló

Május 2. péntek

19 óra: MVM Paks – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano, játékvezető: Farkas Á. (TV: Duna)

Május 3. szombat

14 óra: Bp. Honvéd – Videoton FC, játékvezető: Solymosi (TV: Duna)

16 óra: Kaposvári Rákóczi – Pécsi MFC-Matias, játékvezető: Iványi

16 óra: Újpest FC – MTK, játékvezető: Andó-Szabó (TV: Sport1)

18 óra: Mezőkövesd-Zsóry – Ferencvárosi TC, játékvezető: Szabó Zs. (TV: Sport1)

20 óra: Puskás Akadémia – Győri ETO FC, játékvezető: Németh Á. (TV: Sport1)

Május 4. vasárnap

16.30: Diósgyőri VTK – Szombathelyi Haladás, játékvezető: Erdős (TV: Duna)

18.30: Lombard Pápa Termál FC – Debreceni VSC-TEVA, játékvezető: Kassai (TV: Sport2)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik