NB I

„Több csapat is képben van”

Győrben, Mezőkövesden és az MTK-nál is szívesen látnák Vaskó Tamást, aki szívesen dolgozna újra együtt Horváth Ferenccel.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vaskó Tamás az őszi szezonban öt bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesd csapatában. A szabadon igazolható védő a téli felkészülés során edzéslehetőséget kért és kapott az MTK-tól, és az esetleges további közös munkáról is tárgyalásban áll a klubbal. A korábbi válogatott játékos nem ismeretlen a fővárosi kék-fehérek számára, hiszen ősszel is Garami József csapatával edzett, mielőtt a borsodiakhoz szerződött volna.

A 29 éves hátvéd remekül illeszkedett Véber György csapatába, megszilárdította a védelmet, így érthető, hogy most több NB I-es klub is szívesen látná a soraiban. A Rangadó.hu megkeresésére Vaskó Tamás vázolta a lehetőségeit.

– Már ősszel is az MTK-val edzettem, mert amikor nem volt csapatom, megengedték, hogy velük készüljek. Nagyon jó benyomásom volt a gárdáról, szimpatikus a társaság, ezért is döntöttem ismét az MTK mellett – kezdte Vaskó Tamás. – Igazából most bármelyik csapat képben van, amelyik ajánlatot tesz. Nem szeretnék még semmilyen konkrétumba belemenni, de remélem, jövő hét elejéig eldől, melyik csapatba kerülök.

Vaskó Tamás tíz éve mutatkozott be az NB I-ben, az Újpest színeiben. A 2012–2013-as szezonban a Kecskemét színeiben futballozott, és együtt dolgozott a Győr frissen kinevezett vezetőedzőjével, Horváth Ferenccel, akivel nagyon jó kapcsolatot ápolt.

– Horváth Ferivel nagyon jó viszonyban voltunk, és kiváló edzőnek tartom. Roppant felkészült szakember, aki szerintem emberileg és szakmailag is topedző Magyarországon, így nem véletlen, hogy odáig jutott, ahol most van. Nagyon jó edző, és ezt szerintem mindenki meg tudja erősíteni, aki a keze alatt futballozott. Szívesen dolgoznék vele továbbra is. Hozzátenném, hogy Szamosi Tamással, aki a pályaedzője nagyon jól kiegészítik egymást, nem véletlenül működik ilyen jól a védő-csatár párosuk. Amikor Pakson volt, akkor is volt róla szó, hogy odaigazolok, de másképp alakultak a dolgok – zárta a beszélgetést Vaskó Tamás.

Olvasói sztorik