NB I

Már „csak” a dobogó a cél

Az FTC vezérigazgatója, Orosz Pál szerint a csapatnak kötelező érmet szerezni, de még a bajnoki cím is elérhető.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ötödik helyen zárt ősszel a Ferencváros az NB I-ben. A rossz eredmények miatt szerződést bontottak Ricardo Monizzal, helyére a 47éves német szakembert, Thomas Dollt nevezték ki.

Orosz Pál, a Ferencváros vezérigazgatója volt a SportKlub televízió vendége. A holland tréner távozásáról, a játékosokról, a közelmúltban érkezett német edzőtől, valamint a várakozásokról is beszélt.

– Mire vezethető vissza, hogy elköszöntek Moniztól?
– Elég egyszerű az oka, hiszen nyolc meccsből egyet nyertünk meg. Ez a Ferencvárosnál semmiképpen sem megengedhető. Aki látta a mérkőzéseinket, azt is láthatta, hogy a végére teljesen szétesett a csapat. Mondhatnám a Haladás, a Paks, vagy akár a Pécs elleni meccsünket. Mindegyik egy fiaskó volt, és igazából a mutatott játék sem volt jó.

– Ebben meg lehetett nevezni Moniz felelősségét?
– Úgy gondolom, hogy igen, tekintettel arra, hogy egy abszolút angol típusú menedzserszerepet, abszolút szabad kezet kapott.

– Volt már ilyen a Fradi történetében?
– Nem hiszem, hogy lett volna, de nem is biztos, hogy lesz. Volt itt egy-két igazolás, ami nagyon jól sikerült. Annyi beleszólásunk volt, hogy elmondtuk, mire van keret, és mire nem. Természetesen én nem szakember vagyok, aki tudja, kikkel akar együtt dolgozni. Idekerült Besics, Jenner, de volt olyan is, aki nem igazán vált be. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Amikor Monizzal megállapodtunk, benne volt a levegőben, hogy hosszú évekre megoldódik az edzőkérdés a Ferencvárosnál. Ha megnézzük az idei bajnokságot, akkor az elején nagyon jól mentünk. Az első nyolc meccsből hatot megnyertünk, az Újpestet megvertük a Puskásban, és egy ponttal voltunk a Vidi mögött a második helyen. Majd a következő héten történt a szerencsétlen eset Akeemmal. és onnantól kezdve mélyrepülés kezdődött.

– Mi lesz azokkal a játékosokkal, akiket Moniz hozott?
– Nem lesz semmi. Ezeknek a játékosoknak szerződése van a klubbal. Ez nem edzőfüggő dolog. Ha én elmegyek egy munkahelyre, és kötök egy munkaszerződést, majd a főnökömet kirúgják, attól még nekem ugyanaz marad a munkahelyem.

– Arra gondolok, hogy érkezett Thomas Doll, aki nyilván meg fogja kapni a lehetőséget, hogy saját játékosokkal dolgozzon.
– Nyilván meg fogja kapni, de nem ilyen szinten. Beszéltünk vele többször is, mielőtt megkötöttük a szerződést, és ő is mondta, hogy a téli átigazolási időszak nem pont az, amikor olyan játékosokat tudunk idehozni, akiket szeretnénk. Biztosan lesz egy-két poszt, ahol változtatni fogunk, de erre a téli időszakra most nem a nagy játékosmozgás lesz a jellemző.

– Thomas Doll még nagyobb név, mint Ricardo Moniz. Hogy lehet egy ilyen edzőre rátalálni? Hogy néz ki a Fradinál egy edzőválasztás?

– Úgy néz ki, hogy nagyon sokan vannak, és mi különböző paraméterek alapján szűkítjük a kört. Nagyon sokan jelentkeztek külföldről, de Magyarországról is. Három edző volt a végére, akivel komoly szakmai tárgyalásokba mentünk bele. Az egyik Peter Pacult, aki a Rapid Wien csapatát irányította öt évig, illetve Trond Sollied volt a másik jelölt, aki volt már bajnok Norvégiában, Belgiumban, Görögországban és tizenkétszeres kupagyőztes.

– Ebben a listában így is Thomas Doll a legnagyobb név.
– Igen. Úgy gondolom én is. Mi a Lazióval nagyon jó kapcsolatot ápolunk, és amikor felhívtam Fredericót, aki a Laziónál elnöki tanácsadó, és mondtam, hogy Thomas Doll lett az edzőnk, akkor nem akarta elhinni, hiszen óriási sztár volt. Ő a mai napig nagyon nagy név Olaszországban is.

– Könnyen meg lehetett vele állapodni? Gondolom, jóval többet kér, mint egy magyar edző.
– Van egy elképzelésünk, és mindenképpen külföldi edzővel szerettünk volna dolgozni. Egy északi típusú edzőt szerettünk volna és végül rá esett a választás. Természetes, hogy vannak igényei, de úgy gondolom, ezek nem olyan elrugaszkodott igények, mint azt sokan gondolnák.

– Ricardo Moniz miatt felvetődött problémák miatt máshogyan ültek le vele tárgyalni? Doll már nem lesz annyira menedzser típus?
– Az ember mindig tanul. Azt mondják, az okos ember a más kárán tanul, a buta a sajátjából. Nekünk is oda kell figyelnünk. Ricardo nagyon jó munkát végzett, és mi nagyon hálásak vagyunk azért, amit tett a Fradinál. Ha nincs az Akeem Adams-eset, akkor biztos vagyok benne, hogy még most is ő a Fradi edzője, de nem tudta elengedni ezt az egész történetet. Mi is sajnáljuk az esetet, de azért ez egy labdarúgó-csapat, amire oda kell figyelni. Nem tudom, ki mondta, de nagy igazság, hogy ha van húsz gyereked, és az egyikkel valami baj történik, akkor a másik tizenkilencnek a kezét nem engeded el. Ő nem akarta elengedni a többi srác kezét, de olyan szinten csak Akeemmal foglalkozott, hogy ez a munkáján már meglátszott.

– Thomas Doll még nem is látta játszani a csapatot?
– De látta Székesfehérváron. Elmondta az észrevételeit bizonyos játékosokkal, és a csapat struktúrájával kapcsolatban is. Azt mondta, hogy nagyon jó játékosállományunk van, amivel lehet dolgozni.

– Jelenleg ötödik helyen áll a Ferencváros, tíz pontra az első helytől. A szezon elején a bajnoki cím volt célkitűzés. Ledolgozható még a hátrány, vagy módosítani kellett az elképzeléseket?
– A tíz pont belátható távolság, de ha reálisak vagyunk, akkor most már sokkal inkább azt mondom, hogy a dobogó az, ami mindenképpen cél. A dobogótól három pontra vagyunk. Az meg kell, hogy legyen ezzel a játékosállománnyal, ezzel a háttérrel, infrastruktúrával, edzői stábbal, stb. De nem adjuk fel a bajnoki álmainkat sem.

– Thomas Doll milyen stílusú Fradit fog összerakni?
– Ő azt mondta, hogy mindenképpen egy támadó csapatot, ami sikeres.

– Mi kell ahhoz, hogy a Fradiból sikeres csapat legyen?
– Szerintem munka és fegyelem. Talán még több fegyelem, mint ami eddig volt. Akár a pályán, akár az öltözőben, mert azok a futballisták, akik fantasztikus képességekkel rendelkeznek, lásd Besics, nekik maximálisan alá kell rendelniük a saját teljesítményüket a csapat érdekének.

– Thomas Doll azt mondta, hogy ezzel a kerettel is lehet dolgozni, de ahhoz, hogy a Fradi megnyerje, a bajnokságot, erősítésre van szükség. Mondott már neveket is?
– Az elképzelésünk megvan, de ezt nem szeretném nyilvánosságra hozni. Van két olyan poszt, ahol azért szükséges az erősítés, mert szűkében vagyunk a játékosoknak. Ilyen a kapusposzt, ahol Kurucz szerencsétlen sérülést szenvedett. Leigazoltuk, és úgy tűnt, megvagyunk, de keresztszalag-szakadást szenvedett, ami hosszú hónapokra kiveszi őt a forgalomból. Ott mindenképpen kell erősödnünk, de talán szélső védő poszton is.

– A csapat fejlődésével ellentétben az új stadion töretlenül épül. Mikor lesz a megnyitó? Hogy haladnak a munkálatok? Van-e titkos ellenfél a stadionavatóra?
– Több csapattal is kapcsolatban vagyunk. Nyilvánvaló, hogy ez egy óriási dolog lesz a Ferencváros életében, hogy egy új stadiont nyithatunk meg. Ilyen utoljára ezerkilencszázhetvennégyben volt. Nagy csapat lesz, az biztos. Spanyol csapatok is szóba jöttek, meg olaszok is. Augusztus elején biztos sor kerül rá.

Olvasói sztorik