NB I

Kapust tesztel a Haladás

A megyei első osztályból érkező Kozma Tamás nyolc évvel ezelőtt játszotta élete első NB I-es mérkőzését.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Gőcze Gergő nyári távozása és Mursits Roland közelmúltbeli keresztszalag-szakadása miatt két tehetséges, fiatal kapust elvesztett a Haladás, amely azonban még mindig nem áll rosszul ezen a poszton.

A nyár folyamán a Diósgyőr által csábított Rózsa Dániel helye megkérdőjelezhetetlen, mögötte pedig ott van a feltörekvő utánpótlás: Dombó Dávid és Gyurján Márton.

A szombathelyiek vezetőedzője, Artner Tamás ennek ellenére Mursits sérülése után közölte: minden bizonnyal igazolnak egy rutinosabb hálóőrt Rózsa mögé.

Úgy tűnik, a próbajátékra érkező Kozma Tamás személyében megvan a vasiak kiszemeltje. A 27 éves játékos a Kispest-Honvéd, az MTK, a Siófok, a Sopron, a Felcsút, a Budaörs és a Szigetszentmiklós csapatában védett, az őszt pedig a Nógrád megyei első osztályú Salgótarjáni BTC együttesében töltötte. A 2005–2006-os bajnokságban, soproni színekben négy NB I-es meccsen állhatott a kapuban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik