Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Gálázott és továbbment a Bayern, római rangadót nyert a csoportelső Real Madrid

Hiába bukott a Roma, az olaszok is készülhetnek az egyenes kieséses szakaszra. Szalai Ádám bűnbak lett.

A Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában a G-kvartettben igazi rangadóra került sor: az AS Roma ellenfele hazai pályán a Real Madrid. Az már a találkozó előtt eldőlt, hogy mindkét csapat továbbjut az egyenes kieséses szakaszba, mivel a CSZKA Moszkva pont nélkül maradt hazai pályán a kora esti mérkőzésen. A római találkozó első félidejében gól nem esett, ellenben a szünet előtt Cengiz Ünder a BL-történelem legnagyobb ziccerét hagyta ki, így maradt a 0-0. A fordulás után aztán hamar megtört a gólcsend, Gareth Bale a 47. percben kíméletlenül kihasználta a római védelem ügyetlenkedését. Nem sokkal később okos háromszögelés után Lucas Vázquez is eredményes volt, így alakult ki a későbbi, 2-0-s végeredmény.

Az E-csoportban a Bayern hamar megszerezte a vezetést Robben parádés szólógóljával a Benfica ellen. A bajorok végül nagyon sima 5-1-es győzelmet arattak (a rutinos holland mellett Lewandowski is duplázott, majd Ribéry is betalált), így biztosították helyüket a legjobb tizenhat között. A kora esti mérkőzésen hasonló sikert könyvelhetett el a balhés athéni meccsen győztes Ajax Amszterdam.

Az F-kvartettben gólgazdag mérkőzést vívtak hazai pályán Szalai Ádámék. A Hoffenheim hamar kétgólos hátrányba került a Sahtar ellen, de a németek még a szünet előtt egalizáltak. A magyar csatár a 60. percben főszereplővé lépett elő, de nem gólja, hanem buta piros lapja miatt. A slusszpoén nem maradt el, hiszen a Sahtar a 90. percben a győztes gólt is begyötörte (2-3). A rivális másik mérkőzésen a City a Lyon otthonában ikszelt (2-2), így a manchesteriek biztosították helyüket a legjobb tizenhat között. Az angol csapat mögött egy BL-továbbjutó hely még kiadó a Lyon és a Sahtar között.

A H-csoportban a Juve legyőzte a Valenciát (1-0), ezzel a torinóiak is továbbjutottak. A Manchester United színeiben a 91. percben lőtt győztes gólt Fellaini a Young Boys ellen, így a Mourinho-csapat is biztosan BL-résztvevő lesz tavasszal.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló

E-csoport
Bayern München – Benfica 5-1 (3-0)
Gólszerzők: Robben (13., 30.), Lewandowski (36., 51.), Ribéry (77.), illetve Fernandes (46.)
Korábban játszották:
AEK Athén – Ajax Amszterdam 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Tadic (68., 72. – az elsőt tizenegyesből)
Kiállítva: Livaja (67. – AEK)
F-csoport
Hoffenheim – Sahtar Doneck 2-3 (2-2)
Gólszerzők: Kramaric (18.), Zuber (40.), illetve Ismaily (14.), Taison (15.), Taison (93.)
Kiállítva: Szalai (60.)
Lyon – Manchester City 2-2 (0-0)
Gólszerzők: Cornet (55., 81.), illetve Laporte (63.), Agüero (83.)
G-csoport
AS Roma – Real Madrid 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Bale (47.), Lucas Vázquez (59.)
Korábban játszották:
CSZKA Moszkva – Viktoria Plzen 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Vlasic (10. – tizenegyesből), illetve Prochazka (56.), Hejda (81.)
H-csoport
Juventus FC – Valencia 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Mandzukic (59.)
Manchester United – Young Boys 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Fellaini (91.)

címlapkép: Adam Pretty/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik