Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A romániai fiaskó után a magyar-észt világbajnoki selejtező nem csupán nemzeti csapatunk becsületbeli ügye volt, de egyben az utolsó remény a matematikai esélyek életben tartására. Az 5-1-es győzelem erre éppen elegendő volt. Dr. Horváth Zsolt, az MTK labdarúgója volt a Digi Sport szerda reggeli műsorának vendége. Róla tudni kell, hogy nemrég végezte el a jogi egyetemet. A beszélgetés során elmondta, át tudja érezni a válogatott játékosok helyzetét, még akkor is, ha ilyen magas szinten még nem sikerült bemutatkoznia.
A 25 éves csatár a PMFC-től igazolt idén nyáron a fővárosi kék-fehérekhez, de még egyetlen tétmeccsen sem léphetett pályára, mert eltört a lába.
– Megvagyok, pénteken megyek drótszedésre, ami még benne van a lábközépcsontomban. Terhelni, ráállni még nem tudok a lábamra a teljes testsúlyommal – mondta Horváth Zsolt.
– Mit mondanak az orvosok, mikor mehet a pálya közelébe?
– Ez összesen körülbelül három hónapos sérülés. Remélem, ez teljes mértékben kivitelezhető. Eddig nyolc hét telt el.
– A kondíció megtartásának érdekében mit tehet?
– A klub erőnléti edzőjével, Somodi Lászlóval dolgozom külön. Körülbelül már a Párizs-Budapest távolságot letekertem a konditeremben.
– A magyar válogatott nyert az észtek ellen. Remélhetőleg ebből lélektanilag is lehet építkezni a hátralévő fontos mérkőzésekre. Ön szerint is így van?
– Nagyon bizakodó vagyok. A romániai vereség után mindenki eléggé elkeseredett, én azért tartottam magam ahhoz, hogy ez a válogatott annál jóval, de jóval többet tud.
– Ilyenkor az ember bele tudja magát élni mindkét szituációba?
– Én is focista vagyok, tehát át tudom érezni az ő helyzetüket, még ha ilyen magas szinten nem is sikerült bemutatkoznom. Azokon a szinteken, ahol én mozogtam, én is átéltem már hasonló élményeket. Túlzottnak éreztem ezeket a reakciókat a három-null után, még akkor is, ha ez egy elég érdekes három-null volt…
– Ha húsz perc után már kettő-nullra vezet egy csapat egy ilyen közegben, akkor lehetetlen a talpra állás?
– Ezt azért nem jelenteném ki, hiszen sokszor nagy hátrányból is sikerül egyenlítenie egy csapatnak, de most ez sajnos így jött ki.
– Egervári Sándor azt nyilatkozta a mérkőzés után, hogy ami beleszorult a csapatba pénteken, az most tört ki, az észtek ellen. Egy olyan bizonyítási vágy mozgott a csapatban, aminek ez lett az eredménye. Tényleg van ilyen?
– Minden mérkőzés más és más elvárásokat hoz magával. Nekem annyira nem tetszett, ahogy kezdődött a mérkőzés, a füttyszó nem tetszett, de szerencsére a srácok túl tudtak lendülni a negatív kezdeti hangulaton. A pozitív eredmények aztán már magukkal ragadják a közönséget is, így szerintem az elvárások felett teljesített a csapat.
– A csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs néhány mondatára érdemes kitérni. Kellett üzennie?
– Valóban eléggé súlyos dolgok, események történtek a három-null után. Számomra is érdekes volt, hogy rendőri felügyelet és óvintézkedések mellett kellett készülniük. Ő viselte a csapatkapitányi karszalagot Bukarestben, szíve rajta, milyen nyilatkozatot tett. Ezzel én nem azt akarom mondani, hogy ez egy negatív nyilatkozat volt, ebben a helyzetben ez teljesen helytálló lehetett. Ennyi belefér.
– Pillanatnyilag a második helyen áll a válogatott. Lehet-e az öt-egyből építkezni a hollandok elleni meccsre?
– Abszolút, hiszen ha az észtek tudtak velük egy kettő-kettőt játszani, akkor mi miért ne tudnánk őket megverni? Aztán az utolsó fordulóban Andorrát fogadjuk, és nem kétséges, hogy milyen eredménynek kell születnie.
– Saját pályájára visszatérve: hova várná az MTK csapatát?
– Az MTK egy érdekes klub, hiszen a tavalyi évben sem volt meghatározva elvárás, aztán végül a negyedik helyre befutottak. Így, hogy a fél csapat kicserélődött, és voltak sérültek, távozók, szerintem ha odaérnénk a középmezőnybe, az nem lenne rossz eredmény.
– A tavalyi negyedik hely után úgy gondolja, hogy a mostani csapat a középmezőnyre lehet elég?
– Elsősorban nem a csapat tudása miatt. Ennek a társaságnak még össze kell szoknia.
– Hosszútávon van-e bármilyen célja a jogászi pályával, hiszen az ember nem véletlenül szokott egy ilyen szakot elvégezni.
– Abszolút. Még egy pár évet szeretnék futballozni, aztán hogy utána mit hoz a jövő, azt még nem tudom, de el tudom magam képzelni a jogászi mivoltommal, vagy akár a további sportkarrierben is látnék fantáziát.
