Nemzetközi foci

Grúz csodagyereket figyel a Barcelona

A katalán megfigyelők csütörtökön a helyszínen nézik meg Csakvetadze andorrai fellépését.

Gondoltad volna, hogy a vártnál sokkal nagyobb figyelem övezi majd csütörtökön az Andorra–Grúzia Nemzetek Ligája-találkozót?

Márpedig ez nem csak egy “zs”-kategóriás válogatott meccs lesz a sok közül, a lelátón ugyanis helyet foglalnak majd a Barcelona megfigyelői is, akik már több mint egy éve rajta tartják a szemüket a grúz csodagyereken, Giorgi Csakvetadzén – írja a sport.es.

Nem kizárt, hogy Dzsudzsák újra kezdő lesz a válogatottban
A csapat másodedzője, Cosimo Inguscio arról is beszélt, milyen érzés, hogy most ő a „főszereplő” a kispadon.

A tizenkilenc éves játékos idén márciusban mutatkozott be a felnőtt válogatottban, ahol az eddigi öt találkozóján már háromszor is bevette az ellenfelek kapuját.

A támadó középpályás 2017 nyarán igazol hazájából a belga élvonalban szereplő Genkhez, ahol a most futó idényben már kihagyhatatlan, tizenöt bajnokin négy gólt lőtt és két asszisztot jegyzett, csütörtökön pedig végleg meggyőzheti a katalánokat, hogy érdemes lenne őt leigazolni. Na de melyik topcsapatba tart a Barca rémálma? Mutatjuk!

címlapfotó: BELGA PHOTO/YORICK JANSENS/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik