Nemzetközi foci

A csodatevő Ranieri visszatért a Premier League-be – hivatalos

A Fulham irányítását veszi át az olasz szakember.

A Premier League-ben igen gyatrán szereplő újonc, a Fulham FC vezetősége hivatalosan is bejelentette Szlavisa Jokanovics vezetőedző menesztését, miután a csapat tizenkét fordulót követően egy győzelemmel, két döntetlennel és kilenc vereséggel a bajnokság utolsó helyén áll. Ha már Anglia, ilyen őrültségért még sosem tiltottak el játékvezetőt.

Az utódra nem kellett sokat várni, Shahid Khan tulajdonos közleményéből ugyanis kiderül, hogy a londoniak új trénere Claudio Ranieri, aki a 2015-16-os szezonban csodák csodájára a bajnoki címig vezette a Leicester Cityt.

Az olasz trénert végül 2017 februárjában küldték el a „rókák” kispadjáról, azóta negyven tétmeccsen keresztül a Nantes vezetőedzőjeként dolgozott, idén május óta pedig munkanélküli volt. Ranieri november 24-én a Southampton elleni hazai találkozón debütál a Fulhamnél, december 5-én pedig máris farkasszemet néz a Leicesterrel.

címlapfotó: PHILIPPE DESMAZES / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik