NB I

Unszimpatikus vesztes a Mezőkövesd

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Debrecen – Mezőkövesd 1-0

Kondás Elemér, DVSC: – Rúghattunk volna most is hetet, mert nagyon jól kezdett a csapat. Sajnos kimaradtak a száz százalékos helyzetek, és magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. A futball törvényszerűsége az, hogy ha kimaradnak a ziccerek, akkor általában az ellenfél szokott gólt lőni. Erre azért figyelnünk kellett, és ahogy telt az idő a játékosok egyre idegesebbé is váltak, mert ezt a mérkőzést meg akartuk nyerni.

Véber György, Mezőkövesd: – Egy nagyszerű fejlődési folyamatot láthattam a múlt hetihez képest. Ma az első nyolc-tíz percben kaphattunk volna négy-öt gólt, de megúsztuk, a második félidőben ki-ki meccset játszottunk, és egy szerencsétlen megpattanó lövéssel kaptunk ki. Jó úton haladunk, nehéz volt legyőzni minket és ez már egy hatalmas előrelépés. Látom azt a munkát, amit a csapat elvégez, úgyhogy szépen elindulunk felfelé. Nyilván nem örülök, ma nem is vagyunk szimpatikus vesztesek, ma unszimpatikus vesztesek vagyunk, mert nem hajtottuk igába a fejünket. A csapatomnak gratulálok. Kecskeméten is nyerni akarunk, aztán két hét múlva, Mezőkövesden lesz nemulass!


Bp. Honvéd – Lombard Pápa 0-1

Marco Rossi, Honvéd: – A mérkőzést jól kezdtük, amíg egyenlő létszámban játszottak a csapatok, addig több helyzetet is ki tudtunk alakítani, sajnos ezeket elhibáztuk. A Pápának ebben az időszakban mindössze egy távoli lövése volt, eddig uraltuk a mérkőzést. A kiállítás után természetesen megváltozott a játék képe, rá voltunk kényszerítve a védekezésre. Nálunk nagyon sok fiatal játékos van, míg a Pápánál ott van a lehetőség, hogy a padról beálljon Kenesei, vagy más idősebb játékos. Ez volt ma a nagy különbség.

Tóth Bálint, Pápa: – Akárki ellen nyerünk meg egy mérkőzést idegenben, az nagyon jó eredménynek számít. Főleg a mi életünkben, hiszen egy új csapat formálódik. Azt hittem, hogy hamarabb kihasználjuk az emberelőnyt, de a játékosokban volt egy félsz, hogy mi lesz akkor, ha kapunk egy gólt? Félidőben higgadtságra intettem őket, és mondtam nekik, hogy valahogy meg kell nyerni 1-0-ra ezt a mérkőzést. El kell ismernem, hogy nem volt ma jó játék, de nekünk sokkal fontosabb volt a győzelem ebben a pillanatban. Két forduló, négy pont. Bár ezt őszintén megmondom, fordítva terveztem. Azaz, hogy a Puskás Akadémia ellen nyerünk, Kispesten pedig döntetlen. Gratulálok a csapatomnak, hogy végre elhitték, amit mondtam nekik hetek óta!


Ferencváros – Videoton 0-2

Ricardo Moniz, FTC: – Megvoltak a helyzeteink, Tuijpnak három lehetősége is akadt, de sajnos nem sikerült betalálnunk. A félidőben is próbáltuk nyugtatni a fiúkat, a levegőben lógott, hogy rúgunk egy gólt, az nagyon fontos volt, hogy ne kapjunk még egyet. Érdemes visszanézni az esetet, hogy valóban tizenegyes volt-e. Böde Dániel sérüléssel bajlódott a hét folyamán, így is még többet játszott, mint amit terveztünk.

José Gomes, Videoton: – Azt nem tudom, hogy mennyivel voltunk szervezettebbek, mint a Ferencváros, de az biztos, hogy minkét csapat maximálisan mindent megtett, amit ilyen időjárásban meg lehetett tenni. Nekünk és a Fradinak is volt helyzete, ami kimaradt. A mi játékosainkat gratuláció illeti, mindent végrehajtottak, amit megbeszéltünk. Nagyon keményen dolgoztak, úgyhogy megérdemlik ezt a győzelmet.


Puskás Akadémia – Újpest 1-2

Benczés Miklós, Puskás FC: – Az elmúlt héten nem játszottunk jól, mégis eredményesebbek lettünk egy ponttal. Most nem így nézett ki a mérkőzés, sokkal több helyzetet dolgoztunk ki az Újpestnél, akik két helyzetükből két gólt szereztek. Egy biztos, hogy léptünk előre, hiszen a fiataljaink sokkal bátrabban játszottak. Ha így fejlődünk tovább, akkor hamarosan megszerezzük az első győzelmünket is.

Kozma István, Újpest: – Sajnos az elején tompábbak voltunk, nehezen vettük fel a ritmust, aztán egyre jobban belelendültünk. A kiállítás után elég nehéz lett a vége, de szerencsére megnyertük a mérkőzést. Ahjuperát nem akarom felmenteni, mert buta kiállítást szedett össze, de ő nem tehet róla, hogy ekkora test, és nem minden alkalommal szabálytalankodik. Ha minden fejelésnél szólnak neki, akkor egy idő után elveszti a türelmét. Igaz, hogy butaságot csinált, de a legfontosabb most az, hogy nyertünk.


Kaposvár – Kecskemét 1-2

Prukner László, Kaposvár: – Tart a vesszőfutásunk, reméljük már nem sokáig. Az ember önbizalmát ez megtépázza, ez látszott a csapat játékán. Rosszul döntöttünk a párharcoknál, az egyenlítőgól ezen oldott, utána olyan szituációból kaptunk megint gólt, amiből nem lehet ezen a szinten. Második félidőben csak küszködtünk, és nyitottabbá váltunk, a Kecskemét pedig látványosan kontrázhatott, erre fel is készültek láthatóan. Az egyéni felelősség nyomja a játékosok vállát, ezzel nem mindenki tud megbirkózni.

Bekő Balázs, KTE: – Nagyon küzdelmes meccs volt, ami nüánszokon múlt. A védekezésünk elfogadható volt, meg tudtuk akadályozni az ellenfelet támadásban. A támadójáték azért hagyott kívánnivalót maga után, a szerzett labdákból nem jól indultunk, sok lehetőségünk lett volna pedig. Elégedetlen azonban nem lehetek, hiszen megvan a három pont, ez a fontos.


Haladás – Győri ETO 2-2

Artner Tamás, Haladás: – Kicsit csalódott vagyok azért, hogy nem sikerült megvernünk az ETO-t. A gyors vezetés után lábra tudtak állni a győriek, és a pálya közepén meg is tudták fogni a csapatunkat, bár a félidő végén három lehetőségünket is elpuskáztuk. A második félidőben kaptunk egy buta tizenegyest, de onnan kezdve tíz a tíz ellen már olyan játékot produkáltunk, amire büszkék lehetünk. Mindkét csapat az utolsó percig ment a győzelemért, ilyen jó mérkőzést a Győr ellen már nagyon régen játszottunk.

Pintér Attila, Győr: – Nagy erőket mozgósítottunk, hogy megfordítsuk a mérkőzést, ez sikerült is. Egy-két játékosnak tudomásul kell venni azt, hogy ilyen buta hibákat nem ejthetnek, mert azt könyörtelenül kihasználja az ellenfél. Néhány szituációra azért kíváncsi leszek, mert most már a második meccsen kerülünk emberhátrányba. A csapatnak a fordításért dicséret jár, de a hibázók a jövőben nem véthetnek ekkora bakikat.


Diósgyőri VTK – MTK 2-2

Tomiszlav Szivics, DVTK: – Összességében igazságos eredmény született. Volt két tizenegyes is, amit nem ítélt meg a játékvezető. Új csapatot kell építenünk, ami nem megy egyik napról a másikra. Az MTK egy remek csapat, Kanta József pedig egy professzor a pályán. Fáj, hogy nem sikerült nyernünk, de ez a mi bajunk, a döntetlen reális eredmény. Azokat a szituációkat is meg kell tudnunk oldani, ha az ellenfél két busszal leparkol a tizenhatosra. Az MTK kontrára játszott, mi pedig nem nagyon tudtuk feltörni a védelmüket. Ilyen a foci…

Garami József, MTK: – Nagyon jól küzdöttek a fiúk. Voltak olyan időszakok, amikor lehetett volna még gólt szereznünk, de azt is el kell ismerni, hogy volt egy tíz-tizenöt perc, amikor nagyon veszélyesen támadott a Diósgyőr és szerencsénk is volt. Összességében igazságos a döntetlen. Ahhoz hozzá kell szoknunk, hogy kemény játékot engednek meg a játékvezetők, erre sokszor nem reagáltunk jól.


MVM Paks – Pécsi MFC 2-1

Horváth Ferenc, Paks: – Simon Attilának az a feladata, hogy gólokat szerezzen. Nagyszerűen futballozott ma, de az egész csapatot dicséret illeti. Jó felfogásban, gyorsan, frissen játszottunk. Szerencsére vannak ilyen csibész játékosaink, mint amilyen Fiola Attila, akik a pályán is meg merik csinálni a cseleket. Én úgy éreztem, hogy mi uraljuk a mérkőzést, ezért egy-egynél becseréltem kreatívabb játékosokat. Sokkal agresszívebben védekeztünk, mint a múlt héten, a Pécsnek még helyzete sem nagyon volt. Szép lassan lépdelünk előre, mind mentalitásban, mind játékban. A bírói dologba nem nagyon akarok belemenni, de nemzetközi meccseken ezért darálnak le minket, mert itthon a játékvezetők nem engedik a kemény játékot, ezért vannak ilyen kis sztárocskáink, akik nemzetközi szinten semmit nem érnek…

Lőrincz Emil, Pécs: – Nem sikerült előrelépnünk semmiben az elmúlt mérkőzéshez képest és ma nem is pörögtünk úgy, igaz nagyon meleg volt. A pályán mindig a játékosok döntenek, az edző tud kreálni tíz szituációt is, de meccseken sokszor a tizenegyediket kell meghozni jó döntésként. Sajnos a mai napon nagyon tompa teljesítményt nyújtott a csapat, ez eredményezte, hogy még pontot sem tudtunk szerezni.

Olvasói sztorik