NB I

Lovrencsics bombaformában van

A Lech Poznan 24 éves támadója továbbra is a bajnoki aranyért harcol Lengyelországban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hetek óta kiváló formában játszik a lengyel élvonalban szereplő Lech Poznan légiósa, Lovrencsics Gergő. A 24 éves támadó tavaly nyáron a Lombard Pápától kölcsönbe került Lengyelországba, de jelenlegi klubjának opciós joga lesz a kivásárlására. A légiósélet április elejéig nem volt leányálom Lovrencsics számára, az ősszel mindössze egyszer volt eredményes. A tavasz folyamán azonban visszaverekedte magát a kezdőbe, és úgy tűnik, megállíthatatlan: a legutóbbi négy meccsén egyaránt sikerült a kapuba találnia, hétfő este pedig a Jagiellonia Bialystok ellen vezette győzelemre a Lech Poznant, amely két pontra felzárkózott a listavezető Legia Varsó mögé. A szolnoki születésű focista a Rangadó.hu érdeklődésére mesélt a hétfői győzelemről és a mögötte álló időszakról.

– Nagyon nehéz mérkőzés volt, az első húsz percben nem is nagyon voltam játékban, inkább védekeznem kellett – mesélte a gólerős légiós. – Aztán két lehetőségem is volt a gólom előtt, de ezek sajnos kimaradtak. A találatom előtt megtámadtam az ellenfél védőjét, aki nagyon ügyetlenül ért a labdába, és megszereztem tőle. Így tudtam rávezetni a védőkre, először felnéztem, hogy megjátszható-e a csapattársam. Láttam, hogy nagyon őrizik, ezért az egy-egyezést választottam, és szerencsére góllal sikerült befejeznem az akciót.

– Legutóbbi négy meccsén egyaránt a kapuba talált, minek köszönhető a kiváló forma?
– Nagyon sokat fejlődtem fejben. Tudom már kezelni az olyan dolgokat, ha mondjuk valamilyen oknál fogva nem léphetek pályára. Most már nem az van, hogy magamba roskadok, és nem akarok futballozni, hiszen régebben jellemző volt rám, hogy ilyenkor elment a kedvem. Most már inkább pluszmotivációt ad, ha esetleg nem kapok helyet a kezdőben. Amióta visszakerültem, kezdem jó erőben érezni magam, mind fizikálisan, mind pedig mentálisan. Ennek tudom be a jó formát. Fizikálisan felértem arra szintre, ahol a csapat van, fejben pedig letisztultabb lettem. Nyugodtabb vagyok, és a helyzeteimet jobban ki tudom használni, és jobban tudom szolgálni a csapattársakat.

– Nem csak ön, hanem a csapat is nagyszerű formában, aminek köszönhetően a második helyen állnak a tabellán. Elégedett a Lech Poznan szereplésével?
– Akkor lennék igazán elégedett, ha megnyernénk a bajnokságot, erre pedig reális esélyünk is van. Játsszunk még a Varsóval, igaz, idegenben, de legalább mérkőzünk velük, így megvan az esély, hogy pontokat vegyünk el tőlük. Nagy esélyünk van az aranyra, de a következő két találkozónkat mindenképp meg kell nyernünk hazai pályán, hogy utána úgy mehessünk Varsóba, hogy egy esetleges győzelemmel megelőzhessük őket. És még az is benne van a pakliban, hogy ők botlanak előtte. A második helyet teljesen biztosnak látom, mert tizennégy pont az előnyünk, és hat meccs van hátra.

– Kijelenthető, hogy Lovrencsics Gergő felvette a lengyel bajnokság ritmusát?
– Ki merem jelenteni, hogy abszolút belerázódtam a lengyel bajnokságba. Felvettem a ritmust, tudom, hogy mit várnak tőlem. Azért harcolok, hogy megnyerjük a bajnokságot, és életbe lépjen a szerződésem meghosszabbítása.

– Ezek szerint szívesen maradna a Lech Poznannál?
– Tény és való, hogy szeretnék Lengyelországban maradni. Nagyon bízom benne, hogy sikerül. Tetszik az ország, tetszik a bajnokság irama, és a stílusa is. Mindent megszoktam már, ezért jó lenne, ha itt tudnám folytatni a nyáron. A klub azonban kivár a végsőkig. Annyit tudok, hogy az őszi formahanyatlásomat kell kiküszöbölnöm, tartanom kell a jó formát, és jelen pillanatban úgy érzem, hogy jó úton járok. Remélem, hogy sikerül meggyőznöm a vezetőket.

– A válogatottság nem foglalkoztatja?
– Álmom, hogy egyszer a címeres mezt magamra ölthessem, de jelenleg még nem foglalkoztat ez a kérdés. Elsősorban a klubra és a jövőmre koncentrálok.

– Hogyan néz ki egy átlagos napja Poznanban?
– Reggel elmegyek edzésre, mert mostanában délelőtt vannak az tréningjeink. Utána közösen ebédelünk a csapattal. Délután általában a városban mászkálok, vagy ha kemény edzés van, akkor otthon pihenek. A barátnőmmel szoktunk sétálni a városban, nézegetjük a látnivalókat, nevezetességeket, vagy megiszunk egy kávét. Mindig találunk valamilyen kellemes programot.

– Mennyire vegyes nemzetiségű a gárda? A lengyelekkel vagy a légiósokkal van inkább jóba?
– Nagyon jóban a külföldiekkel vagyok. A kolumbiai, panamai, és svéd-zambiai társaimmal jövök ki a legjobban, de természetesen a lengyelekkel is jó a kapcsolatom.

https://www.youtube.com/watch?v=rr5V1PpENfA

https://www.youtube.com/watch?v=5ySTD1YLDtI&noredirect=1

Olvasói sztorik