Bajnokok Ligája

Még nem tudni, mi a baj: Naby Keita kórházba került

A Liverpool 23 éves középpályását már a Napoli elleni BL-meccs első félidejében le kellett cserélni.

A Liverpool együttese a hivatalos honlapján is megerősítette, hogy Naby Keitát kórházba kellett szállítani a Napoli elleni BL-találkozó első félidejében. A nyáron szerződtetett középpályás kezdőként lépett pályára Nápolyban, ám az első negyedóra végén a földre rogyott és súlyos hátfájdalmakra panaszkodott.

Valverde: Messi peches volt, Arthurt ezért igazoltuk
A Barcelona vezetőedzője az új igazolást is dicsérte a Tottenham elleni Bajnokok Ligája-győzelem után.

Keitát a helyi kórházba vitték, ahol a beleegyezésével számos vizsgálatnak vetették alá, hogy felmérjék az egészségi állapotát, ám pontos diagnózis egyelőre nem született. A 23 éves játékos csütörtökön reggel repül vissza Liverpoolba.

Egészen döbbenetes egyébként, ahogy Jürgen Klopp értékelte a Pool Napoli elleni vereségét.

Íme az eset, amikor Keita megsérül:

Hordágyon kellett levinni Keitát, akit az egész stadion megtapsolt:

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik