NB I

A Vidi tiszteletben tartja a döntését, Lazovics távozik a klubtól – hivatalos

Befejezi pályafutását a 35 éves szerb támadó.

Mint ismert, Danko Lazovics kezdeményezte a szerződése felbontását a Mol Vidi FC-vel, ugyanis a szerb támadó úgy döntött, felhagy a profi labdarúgással. A fehérvári klub közleményében jelezte: tiszteletben tartotta a támadó döntését, és a hátralévő adminisztratív lépések lezárultával kijelenthető, hogy a szerb válogatott játékos távozott a Mol Vidi FC-től. Azt is megírtuk, hol folytathatja!

A szurkolók szerint a válogatottnak nincs szüksége Dzsudzsák Balázsra
Marco Rossi szeptemberben nem számolt a csapat nélküli játékossal. Vajon lehet számára visszaút a nemzeti csapatba?

Lazovics 2016 júniusában érkezett a Vidihez, az elmúlt több mint 2 évben összesen 80 tétmérkőzésen lépett pályára, amelyeken 29 gólt szerzett és 29 gólpasszt adott. Első szezonjában az NB I legjobb játékosának választották, második idényében pedig a csapat legeredményesebb labdarúgója volt a bajnokságban. Egy aranyérmet és egy ezüstérmet szerzett piros-kékben, tavaly az Európa Liga-rájátszásáig, idén a Bajnokok Ligája-rájátszásáig és az Európa Liga csoportköréig menetelt a Vidivel.

Köszönettel tartozom a Vidinek, amely lehetőséget adott nekem a folytatásra, de úgy érzem, ez a megfelelő pillanat arra, hogy befejezzem a pályafutásomat. Semmi nem tudja majd pótolni teljes egészében a játékot, amelyet annyira szeretek, de úgy érzem, új kaland vár most rám. Szeretném megköszönni az összes csapattársamnak az együtt töltött időt és a remek edzőimnek is, akiktől megtiszteltetés volt tanulni. Mindenképpen meg szeretném köszönni a szurkolóknak is, akik támogattak engem az elmúlt két évben. Nem utolsósorban, nagy köszönet jár az összes Vidi-munkatársnak is, akik a csapat mellett dolgoznak!

– köszönt el a klubtól Danko Lazovics.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik