NB I

Szatmári csalódott, mert alig játszik

Ha ezt előre tudta volna, biztosan máshová szerződik, nem Pécsre...

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szatmári Lóránd hosszas huzavona után idén nyáron igazolt vissza a PMFC-hez, természetesen azzal a szándékkal, hogy minél többet játsszon. Ehhez képest eddig alig volt pályán az NB I-ben – írja a Dunántúli Napló.

Pedig ügyes játékosról van szó, de valami mégsem stimmel, ezt jelzi az élvonalban pályán töltött idő: az eddigi tizenegy forduló alatt összesen 147 percet játszott, csak az MTK ellen volt kezdő, háromszor a második félidőben csereként kapott lehetőséget. Az biztos, hogy nem ezért szerződött Pécsre kettő plusz egy évre.

– Nem tagadom, valóban csalódott vagyok – mondta a 24 éves középpályás. – Azért jöttem ugyanis vissza, hogy játsszam. Mehettem volna máshová is, volt ajánlatom magyar és olasz kluboktól is, de én Pécsett szerettem volna futballozni, a nevelőegyesületemben.

Ebből, mármint a futballból eddig mindössze annyi valósult meg, hogy játszhat a Ligakupában meg az NB III-ban, az NB I-ben viszont elvétve. Naná, hogy ez nem elégíti ki azt, akit korábban éppen Pécsről csalogatott el a Reggina, aki aztán szerepelt az MTK-ban és a Paksban is. Hogy itt miért nem kap több lehetőséget, nem tudja, és nem is akar róla beszélni. Teszi tovább a dolgát, edz, s próbál minél jobban futballozni, ha éppen bizonyíthat. A Vasas elleni hazai Ligakupa-meccsen nem is ment rosszul neki, azt a találkozót végig is játszhatta, ám az Eger elleni bajnokin megint csak tizenhét percet kapott.

– Azért is zavaró ez az egész, mert a szurkolók is csak azt látják, hogy nem vagyok olyan, mint régen. De tíz percek alatt nem is lehet olyan teljesítménnyel előrukkolni, mint akkor, amikor valaki rendszeresen kezdőként kap lehetőséget – kesergett Szatmári. – Sok játékos érkezett, köztük kevesebb magyar és több külföldi. Úgy érzem, még nincs rendben a kommunikáció, és itt elsősorban nem nyelvi problémákra gondolok. Még nem alkotunk egy csapatot, hanem mindössze huszonnégy játékos vagyunk. De ez csak idő függvénye: egyénileg tényleg jó futballisták alkotják a keretet, akikből jó csapat alakulhat, de még össze kell kovácsolódni.

Olvasói sztorik