NB I

„A gólok az enyémek voltak”

A Videoton ellen hibázó Jagodics Márk ma már máshogy csinálna néhány dolgot.

Kapcsolódó cikkek

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

Ha Jagodics Márk, akkor 2-1. Eddig három NB I-es mérkőzésen kapott lehetőséget a Haladás húszéves védője, és minden alkalommal ez a végeredmény született. Igen ám, de amíg 2011. május 22-én a Debrecen ellen, idegenben, illetve idén május 20-án a Diósgyőr ellen, hazai pályán a szombathelyiek győztek, addig az OTP Bank Liga ötödik fordulójában, vasárnap este kikaptak. A forgatókönyv ismert: a hatvanadik percig nem esett gól, a játék képe alapján a vendég vasiaknak jó esélyük volt a döntetlen kiharcolására, vagy akár a győzelem megszerzésére is. Egy óra elteltével azonban Guzmics Richárd megsérült, a védelem megbomlott, és a csereként beálló Jagodics Márk mellett előbb egykori csapattársa, Kovács István, majd Haraszti Zsolt futott el, a beadásokat pedig mindkét alkalommal Gyurcsó Ádám váltotta gólra, így Andorka Péter találata már csak a szépítésre volt elég.

A Rangadó.hu megkeresésére Jagodics Márk elmondta, hibái után a csapattársak, illetve az edzők nem bántották, inkább bíztatták.

– Szombaton késő este értünk haza Budapestről, a BKV Előre elleni meccsről. Akkor még úgy volt, hogy az NB II-es csapatból senki nem lesz kerettag vasárnap, de Rajos Gábor kiválása után rám esett Artner Tamás választása – mesélte a Rangadó.hu érdeklődésére Jagodics Márk. – Guzmics Richárd sérülése miatt kerültem pályára, de sajnos nem úgy sikerült, ahogy reméltem. Nehezen vettem fel a meccs ritmusát, és sajnálatos hibákat vétettem. Nem bántott senki, inkább segítettek, és bíztattak, hogy fel a fejjel! A gólok az enyémek voltak, de felálltam, sokat gondolkoztam, és túltettem magamat a történteken. Teljes mértékben pariban voltunk a Videotonnal, nyomás alá helyeztük a hazaiakat, és akár a győzelem is meglehetett volna. Természetesen utólag máshogy csinálnék néhány dolgot, hogy elkerüljük a gólokat, hiszen azokat a szituációkat meg lehetett volna oldali…

A fiatal jobbhátvédet a Rangadó.hu állandó szakértője, a Videoton egykori legendás játékosa, Tiber László is megvédte a mérkőzés utáni elemzésében, mondván: nem szabad Jagodicsra hárítani a felelősséget! Ehhez hasonlóan nyilatkozott Artner Tamás vezetőedző is a klub hivatalos honlapján.

„Sajnos Guzmics Richárd sérülésével beütött a krach, hiszen meg kellett bontanom az addig jól záró védelmünket. Jagodics Márk egyébként remek teljesítményre képes belsővédőként. Én döntök, hogy ki kezd, és arról is, hogy kit cserélek be. Vereségnél és győzelemnél is enyém a felelősség, természetesen most is vállalom. Amúgy sosem kenjük egyetlen játékosra a vereséget, a csapat együtt veszít, és együtt nyer.”

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik