NB II

Mészöly repült: felkészül Pintér Attila?

Hivatalosan is bejelentették Győrben a vezetőedző távozását.

Hétfő délelőtt hivatalossá vált, amiről néhány órával azelőtt már honlapunk is beszámolt: a vasárnapi sikertelen mérkőzés után közös megegyezéssel szerződést bontott Mészöly Géza és az ETO vezetősége – írja a győriek hivatalos oldala.

A WKW ETO FC Győr az NB II hetedik fordulójában 3-1-es vereséget szenvedett hazai pályán az Aqvital FC Csákvár ellen, így jelenleg két-két győzelemmel és döntetlennel, valamint három vereséggel a másodosztály tizenegyedik helyén áll. A hivatalos honlap tájékoztatása szerint az edzéseket a továbbiakban Király József asszisztens edző vezeti.

Honlapunk úgy tudja, reális esély mutatkozik arra, hogy a legutóbb a Puskás Akadémiánál tevékenykedő Pintér Attila visszatérhet Győrbe, ahol korábban már három évig edzősködött, a 2012-13-as idényben pedig bajnoki címet is nyert.

címlapfotó: Szirtesi László/Getty Images

Mészöly távozott Győrből. Fotó: eto.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik