NB I

Kegyetlenül megtrollkodták a Puskás Akadémiát az NB I-es bajnokin – FOTÓK

Kartonfigurákkal helyettesítették a vendégszurkolókat Mezőkövesden.

Hét találkozót követően továbbra is egyedüliként nyeretlen az NB I-ben a Puskás Akadémia, amely a szombati fordulóban a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként kapott ki 2-0-ra – a meccs legizgalmasabb pillanatait ide kattintva olvashatod el.

Érdekes jelenetek azonban nem csak a pályán, hanem a lelátón is történtek – szúrta ki a nyugatifeny.hu a Keressünk együtt magyar focit! (Felcsút, Zs-közép) nevű Facebook-csoportba feltöltött képeket. Olvasónk beszámolója szerint a vendégszektorban jelenlévő Puskás-drukkereket egy kezünkön meg lehetett számolni, ám akadt köztük olyan, aki megtrollkodta a felcsúti csapatot.

Mbappénak elgurult a gyógyszere, piros lap lett a vége – VIDEÓ
A PSG sztárja nehezményezte ellenfele szerelési kísérletét, rögtön fel is lökte.

A vendég lelátó székeire ugyanis 2rule-mezbe öltöztetett kartonfigurákat tettek, jelezve ezzel, hogy a legtöbb esetben nem csak idegenben, de még a Pancho Arénában sem igazán kíváncsiak a drukkerek a Puskás Akadémiára.

Ha esetleg lemaradtál volna a felettébb érdekes szombati eseményekről, ide kattintva megnézheted, ahogyan Ronaldo ollózni próbált, de végül rajta röhögtek Parmában, itt pedig azt is láthatod, miért akadtak ki az újpestiek a játékvezetőn a Budapest Honvéd elleni bajnokin.

címlapfotó: pfla.hu

Íme, a mezőkövesdi stadionban történt trollkodás.

Felcsút, Zs-közép Facebook
Felcsút, Zs-közép Facebook
Felcsút, Zs-közép Facebook
Felcsút, Zs-közép Facebook
Felcsút, Zs-közép Facebook
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik