Magyar foci bajnokok ligája

Nikolics: Nem a döntetlenre játszottunk, szerettünk volna nyerni

A Mol Vidi FC vezetőedzője gratulált a játékosainak, akik az elsőtől az utolsó percig nagyot küzdöttek.

Korábban honlapunk is beszámolt róla, hogy a Mol Vidi FC 0-0-s döntetlent játszott a bolgár Ludogorec vendégeként a Bajnokok Ligája selejtezőinek második körében. A székesfehérváriak vezetőedzője, Marko Nikolcs így nyilatkozott a találkozót követő sajtótájékoztatón.

Őrülten szexi feneket villantott Rakitic felesége – FOTÓK
Egy jachton pihen a focista és gyönyörű kedvese.

Jó estét kívánok mindenkinek, örülök, hogy most itt vannak a sajtóteremben, hiszen tegnap szó szerint nem jött el az edzésünkre senki (mosolyog – szerk.). Igyekeztük a legjobbunkat nyújtani. Tudtuk a Ludogorets kvalitásait, minden posztra remek játékosaik vannak, csoportkörös tapasztalattal. Gratulálni szeretnék a játékosaimnak, nagyot küzdöttek az első perctől az utolsóig, és próbálták megvalósítani azt, amire készültünk. Sajnos az idegenbeli gólt nem sikerült megszereznünk, ehhez nagyobb frissesség és jobb döntések kellettek volna a támadó harmadban. Hét nap múlva visszavágó Magyarországon, nyernünk kell, esetleg egy 0-0 is jó lehet, de minden más eredmény a Ludogoretsnek kedvez majd. Köszönjük azoknak a szurkolóknak is, akik elkísértek minket messzire és biztatták a csapatot.

A Mol Vidi FC vezetőedzőjét arról is kérdezték, hogy a kezdettől fogva döntetlenre játszott-e a csapat.

Nem a döntetlenre játszottunk, szerettünk volna nyerni. De az tény, ha egy Ludogorets-szintű csapattal játszol, nagyon meg kell szervezned a csapatod játékát, hiszen remek és labdával is gyors játékosaik vannak. Nagyon örültem volna egy gólnak, de sajnos ez nem jött össze. De azt hiszem, ezzel együtt is jól teljesítettek a játékosaink.

– idézi Nikolics szavait a vidi.hu.

 

címlapfotó: www.vidi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik