Válogatott

„Eljött az ideje annak, hogy ne Dzsudzsák legyen a válogatott vezére”

Egri Viktor szerint már akkor sem kellene kulcsszerepet szánni a szélsőnek, ha klubcsapatot talál.

Hétfő este honlapunkon is idézett az új magyar szövetségi kapitány, Marco Rossi nyilatkozatából, amelyben elárulta, milyen válogatási elvek alapján hívja majd be a játékosokat a nemzeti csapatba. Az olasz tréner szóba hozta Dzsudzsák Balázst is, aki jelenleg szabadon igazolható, így akár az is előfordulhat, hogy Rossi nem hívja be őt a következő kerethirdetéskor.

A hírrel kapcsolatban már idéztünk néhány keményebb hangvételű kommentet a szurkolóktól, ezúttal pedig a Digisport kommentátora, Egri Viktor mondta el a véleményét a Rangadónak az al-Vahdától távozó középpályásról.

A technikai tudása és a tapasztalata alapján talán helye lehetne a válogatottban, de az kétségtelen, hogy az előző időszakban a fizikai állapota szemmel láthatóan eléggé leromlott – kezdte honlapunknak a mindig szókimondó kommentátor. – Az biztos, nem tesz neki jót, hogy jelenleg nincs csapata, ezáltal Marco Rossival csak egyetérteni lehet, nála nagyobb edzők is döntöttek már úgy, hogy kihagynak egy-egy nagyobb játékost azért, mert klub nélküli, vagy nem edz megfelelő körülmények között. A válogatottnál elengedhetetlen az, hogy valakinek meglegyen a meccsrutinja. Dzsudzsák már a Pintér-éra óta viseli a csapatkapitányi karszalagot, és nagyon nagy meglepetés volt már eddig is a számomra, hogy bárki is volt a szövetségi kapitány, ezen nem akart változtatni, holott voltak olyan kudarcok, amelyek után már csak jelzésértékkel sem tett volna rosszat a csapatnak, ha ezen a szimbolikus pozíción változtat a tréner. Azt gondolom, most éppen itt az idő erre, kíváncsi vagyok, ki lesz az új cséká – ha lesz – , attól függetlenül, hogy Dzsudzsák szerepel majd a keretben vagy sem.

Egri már nem Dzsudzsáknak adná a csapatkapitányi karszalagot. Fotó: Egri Viktor Facebook

Egri hozzátette, szerinte Dzsudzsák már sok szempontból nem képes arra, hogy a válogatott vezére legyen, és rá építsük a csapatot.

Ahogyan már említettem, a rúgótechnikája talán a többiek fölé emeli, bár Varga Roland személyében az utóbbi időben láthattuk, hogy ő is képes hasonlóan jól elvégezni a rögzített szituációkat. Lehet, hogy Dzsudzsák Balázs az öltözőben vezéregyéniség, ezt kívülről nehéz megállapítani, de most már szerintem a játéktudása és a nemzetközi szintre való alkalmassága alapján lehetne más is. Kádár Tamást például el tudnám képzelni első számú csapatkapitányként.

A Digisport munkatársa zárásként megemlítette, Dzsudzsák már „kifelé megy” a labdarúgásból, ezért úgy gondolja, akkor sem kellene számára kulcsszerepet szánni a válogatottban, ha esetleg csapatot talál magának és rendszeresen játszana a klubjában.

Vajon milyen szerepet szán Rossi Dzsudzsáknak? Fotó és címlapfotó: Szaniszló Róbert/NurPhoto/AFP
Olvasói sztorik