NB I

Orosz Pál mosolyog: újabb bejelentés a Fradinál – hivatalos

Aláírt a saját nevelésű kapus, Bánki Márton.

Újabb tehetséges fiatal labdarúgóval, a 17 éves kapussal, Bánki Mártonnal kötött profi szerződést a Ferencváros – jelentette be a klubhonlap. Bánki 2001. június 22-én született, hétévesen az MLTC-ben kezdett focizni, majd 2009 nyarán került a Ferencvárosba.

– Az első itteni évemben még mezőnyjátékos voltam, aztán kerültem a kapuba, és ott ragadtam – idézte fel emlékeit Bánki Márton. – Erről a szerződésről álmodtam, amióta futballozni kezdtem, 10 éve Fradi-szurkoló vagyok, tényleg mindenem a Ferencváros!

Névváltoztatás a Fradinál? „Nincs az a pénz”
Kubatov szerint a Molnál is nagyobb szponzor érkezhet, de a csapat neve, címere és színe marad.

A fiatal kapus egy évet futsallal is töltött, majd alapemberként végigjárva a korosztályokat tavaly már az U17-es, valamint az U19-es csapatban is lehetőséget kapott. 2016-ban pályára lépett a magyar U16-os válogatottban.

– Várhatóan jövőre a Ferencvárosi U19-es csapatában fogok védeni, de mindent megteszek azért, hogy legalább néhány edzésre felkerüljek a nagy csapatba. Továbbra is keményen fogok dolgozni azért, hogy fejlődjek, és természetesen nagy álmom, hogy a felnőttek között is védhessem a Fradi kapuját.

Címlapkép: Bánki Márton és Orosz Pál vezérigazgató. Fotó: FradiMédia

Olvasói sztorik