NB I

Névváltoztatás a Fradinál? „Nincs az a pénz”

Rangadó
Rangadó

2018. 07. 11. 13:34

Kubatov szerint a Molnál is nagyobb szponzor érkezhet, de a csapat neve, címere és színe marad.

Szurkolói ankétot tartott kedd este az NB I-es Ferencváros, amelyen az elnök Kubatov Gábort, valamint az FTC Zrt. vezérigazgatóját, Orosz Pált lehetett kérdezni. A beszélgetésről az ulloi129.hu közölt összefoglalót, abból szemezgettünk.

Kubatovot többen kérdezték a Videoton Mol Vidi FC-vé válása kapcsán arról, hogy ilyen előfordulhatna-e a Ferencvárosnál (név, szín, címer).

„Nincs az a pénz, hogy ezek megváltozzanak” – fogalmazott. 

„Komoly tárgyalásokat folytatunk egy legalább akkora, ha nem nagyobb szponzorral, mint a Mol, jó irányba haladunk, nem kell aggódni. Ha létrejön a megállapodás, akkor a nevünk természetesen nem változik meg!” – tette hozzá.

Néhányan felvetették, hogy ha egyből kiesik a csapat az Európa Liga selejtezőjéből, és nem nyerik meg a bajnokságot, akkor Thomas Dolltól el kell köszönni. Rákérdeztek, hogy nincs-e teljesítményhez kötve a szerződése.

„Egyéves szerződése van Thomas Dollnak, amit ki fog tölteni. A szerződésében nincs teljesítményről szóló pont” – mondta Kubatov.

A Maccabiról és a keretről is beszélt.

„Nem félünk a Maccabitól, azt mondtuk, hogy egy komoly ellenfél, akiket nem szabad egyáltalán félvállról venni. Hol vannak a magyarok? Nézzünk szét itthon és a nemzetközi bajnokságokban is, hol vannak a magyarok? Megpróbálunk magyar tehetségeket idehozni, a DVSC-nek van egy fiatalja, el akartuk hozni, kérnek érte 3 millió eurót. Amióta itt vagyunk, nyertünk hosszú évek után bajnokságot, három Magyar Kupát, erre tellett az erőnkből eddig, reméljük hogy legközelebb már elégedettebben ülhet itt.”

A túl sok légiósról Orosz elmondta: „Tíz külföldi játékosra kérhetünk játékengedélyt, de nem kell nekik végigjátszaniuk a bajnokságot, lehet cserélni. Jelenleg 13 van a keretben, lesz akitől elköszönünk, lesz olyan, akit kölcsön szeretnénk adni.”

Gera Zoltán búcsúmeccséről Orosz elmondta, „Zoli már az edzői stáb tagja, feladatköre a technikai képzés lesz, egyéni videóelemzések, az első csapatnál főleg és az utánpótlásnál is szeretnénk felhasználni a fantasztikus tudását. Emlékmeccs lesz, de még megbeszélések kérdése az időpont és az ellenfél is”. Ehhez Kubatov hozzátette: „Hajnal Tamással együtt búcsúznak majd.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Barcelona's Argentinian forward Lionel Messi gestures during the Spanish league football match between FC Barcelona and Girona FC at the Camp Nou stadium in Barcelona on September 23, 2018. / AFP PHOTO / Pau Barrena
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.