Nemzetközi foci

Stuttgartban döntöttek a francia vébésztár eladásáról

Lehet, hogy sok pénztől esnek el.

Michael Reschke, a VfB Stuttgart sportigazgatója jelezte, hogy idén nyáron annak ellenére sem szeretnék eladni az oroszországi világbajnokságon kiváló teljesítményt nyújtó Benjamin Pavard-t, hogy ezzel sok pénzt veszítenek.

A sportvezető a Bild magazinnak adott nyilatkozatában elárulta, hogy a francia hátvéd 2021-ig szóló szerződésének egyik pontja szerint jövő nyáron fix összegért távozhat, aminél most jóval többért is lehetne vevőt találni rá, amit viszont a klub nem akar.

Reschke hozzátette, szerinte jövőre Európa legerősebb nyolc klubjának valamelyikéhez igazol majd a 22 éves védő.

A német lap úgy tudja, a sportigazgató által említett kivásárlási ár 35 millió euró (11,5 milliárd forint), a stuttgartiak viszont akár 50 millió eurót is kaphatnának érte ezen a nyáron.

A francia L’Équipe a Bayern Münchent, a Borussia Dortmundot és RB Leipziget nevezte meg, de a német sajtóban a Paris Saint-Germaint és a Napolit is megemlítették az érdeklődők között.

A Stuttgart két évvel ezelőtt ötmillió eurót fizetett a védőért a Lille-nek.

Pavard az oroszországi világbajnokságon a már negyeddöntős francia válogatott eddigi négy mérkőzése közül hármat végigjátszott, az Argentína elleni szombati nyolcaddöntőben – amelyet 4-3 nyertek meg – 1-2-es állásnál bombagólt lőtt.

A franciák pénteken, magyar idő szerint 16 órától az uruguayi együttessel mérkőznek meg az elődöntőbe kerülésért.

nyitókép: VLADIMIR ASTAPKOVICH / SPUTNIK

Olvasói sztorik