Nemzetközi foci

Bogdán Ádám a skót élvonalban folytathatja – sajtóhír

A magyar kapust egy évre adja kölcsön a Liverpool FC. Az EL-induló Hibernian lehet a győztes befutó.

A legfrissebb szigetországi sajtóhírek szerint a Liverpool FC ismét kölcsönadja Bogdán Ádámot, a magyar kapus egy évig a a skót élvonalban érdekelt Hiberniant erősítheti.

Minderről a Sky Sport számolt be először. A lap úgy tudja, a Edinburgh-i székhelyű csapatnál Ofir Marciano számára jelenthet konkurenciát a 30 éves magyar kapus. Az izraeli rivális az elmúlt időszakban több sérüléssel is bajlódott. Marcianóról június elején még azt írta az egyik Edinburgh-i lap, hogy elképzelhető: sérült ujja miatt operáció vár rá.

A Hibernian a mögöttünk hagyott szezont a tabella negyedik helyén zárta. Az Európa Liga első selejtezőkörében a skót csapat ellenfele a feröeri NSÍ Runavík lesz. Az első mérkőzésre jövő csütörtökön kerül sor Skóciában.

címlapkép: Chris Hyde/Getty Images

Olvasói sztorik