Bajnokok Ligája

Mégsem ússza meg? Büntetést követelnek Sergio Ramosnak

Ennek már fele sem tréfa: százezrek mozgolódnak.

Aligha van olyan futballkedvelő, aki múlt szombat óta ne fejtette volna ki a véleményét a „alattomos volt-e Sergio Ramos?” kérdésben. Tény, hogy a Real Madrid spanyol védője a Bajnokok Ligája döntőjében hidegre tette a Liverpool ászát, ami után állítólag persona non grata, vagyis nemkívánatos személy lett Egyiptomban.

Kapaszkodj meg, a change.org oldalon hétfő délutánig csaknem négyszázezren (!) „követelik”, hogy az UEFA (vagy a FIFA?) büntesse meg Ramost. Mint a petíciót megjelentető portál hangsúlyozza, a hátvéd szándékosan vetett be cselgáncselemeket Szalahval szemben, ez pedig rossz példa az ifjú futballisták számára. Mint írják, valamelyik szervezetnek intézkednie kell, hogy Sergio Ramos – a videofelvételek alapján – megkapja méltó büntetését.

Azt már mi tesszük hozzá, 370 ezer „aláíró” ide vagy oda, a követelés sokkal inkább netes játék, mint komolyan vehető megfogalmazás. Ettől persze bárki gondolhatja úgy, hogy a Real Madrid focistája nem megy a szomszédba kis sportszerűtlenségért/csibészségért…

A vitatott jelenet ITT LÁTHATÓ.

Nyitókép: AFP/GENYA SAVILOV

Olvasói sztorik