NB I

Komolyan kritizálta a magyar játékvezetést a Fradi légiósa

„Nem ez volt az első alkalom, hogy a játékvezető hibázott a mérkőzéseinken.”

A Ferencváros uruguayi játékosa, Fernando Gorriarán a Honvéd ellen elszenvedett egy kisebb sérülést, ami után kezelni kellett az arcát. A középpályásnak már nincsenek fájdalmai, de még mindig nem érzi magát százszázalékosnak.

Irgalmatlanul beszólt a DVTK-nak a korábbi Fradi-kapus
„A sz*rt is gyönyörű dobozban, selyemmasnival átkötve tudják tálalni, de ettől az még mindig csak szar marad.”

– Az ütközés után nagyon elkezdett vérezni az arcom, majd a csapatorvos egyből összevarrta a vágást, és mentem is vissza a pályára. Most már jobban vagyok, de azért még kicsit zsibbad az arcom – mondta a klubhonlapnak Gorriarán.

A légiós úgy érzi, győzelmet érdemeltek volna a Honvéd ellen.

– Nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, de csupán egy gólt tudtunk szerezni. Ott volt a büntető a Honvédnak, ami szerintem nem volt jogos, de nem ez volt az első alkalom, hogy a játékvezető hibázott a mérkőzéseinken. Még az Újpest ellen ott volt a hosszabbításban a kézre rúgott labdám, valamint a Videoton elleni mérkőzésen is elmaradt egy büntető, engem pedig jogtalanul állítottak ki.

Legközelebb május 27-én, vasárnap 17.30-kor a DVTK-t fogadják a Groupama Arénában.

– Két mérkőzés van hátra, és mindenképpen meg kell nyernünk ezt a két találkozót. Először is vasárnap az utolsó hazai mérkőzésünkön kell mindent beleadnunk a DVTK ellen, utána pedig várni, mit is játszik a Videoton. A Videotonnak kétszer is hibáznia kell, nekünk pedig nyerni kétszer, de a remény hal meg utoljára.

Olvasói sztorik