Videó

Sokkoló lábtörés a magyar focipályán – VIDEÓ

Kettős lábtörése után húsz percig szenvedett a pályán a magyar fiatal.

A Budapesten rendezett Future Talents Cup elnevezésű nemzetközi utánpótlás-labdarúgótorna egyik keddi mérkőzésén a Diósgyőr 16 éves játékosa olyan szerencsétlenül rúgott össze újpesti ellenfelével, hogy a sípcsontja és a szárkapocscsontja is eltört, utóbbi szilánkosan ‒ áll az Index.hu szombati beszámolójában.

A videófelvételen (6:37 percnél) jól látható, hogy a sérült játékos a földre zuhant, közelebb álló társai azonnal jelezték, hogy baj van. Mindkét csapat masszőre futva érkezett, hogy segítsen. Próbálták megnyugtatni a fájdalommal és sokkal küzdő játékost, jegelték a lábát, levették a cipőjét. Aztán vártak…

A jég olvadt, a srác zokogva szenvedett, a masszőrök és az edzők tehetetlenül tébláboltak. Így telt el húsz perc. Orvos, vagy akárcsak egy ápoló sem volt a helyszínen, sem mentőautó. Meg kellett várni, hogy kiérkezzen, amit telefonon hívtak.

A Future Talents Cup a résztvevő csapatok alapján egy komoly nemzetközi utánpótlás-torna, amit immár negyedik éve rendeznek meg Budapesten. A Goldball FC sportcentrumában rendezett tavaszi rájátszásra nyolc ország összesen 12 korosztályos csapata érkezett.

forrás: youbube.com

A rendezvényt nem az MLSZ szervezte, hanem a Future Talents Cup Nonprofit Kft. elnevezésű cég. Az Index.hu felhívta a cég tulajdonosát és egyben vezetőjét, aki elmondta, hogy a sérült játékost megnézte az orvos, és az ő utasítása volt, hogy nem mozdítható, ki kell hívni a mentőt.

Kérdésre határozottan megerősítette, hogy volt orvosi személyzet a helyszínen, mivel állítása szerint a meghívott klubokkal megállapodtak, hogy a csapatok kötelessége gondoskodni az orvosi jelenlétről.

A DVTK regionális utánpótlás-képzési igazgatója, Benczés Miklós meglepődött, amikor megtudta, hogy az ő dolguk lett volna orvost vinni a tornára. Mint kifejtette, nem kaptak olyan tájékoztatást, hogy orvosi stábot kellene vinniük, és ez nem is így működik a gyakorlatban. Mindig a rendező biztosít orvosi ügyeletet.

A Future Talents Cup vezetőjének magyarázata alapján amúgy összesen négy orvosnak kellett volna a helyszínen tartózkodnia az eset idején, mivel két meccs zajlott párhuzamosan. Ehhez képest nem volt egy sem.

Az UEFA minimális követelményei többek közt egy rohammentő és mentőtiszt jelenlétét írják elő.

A diósgyőri klubtól kapott tájékoztatás szerint a sérült játékost már megműtötték, és a körülményekhez képest jól van. A felépülése hosszú hónapokat vesz majd igénybe.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik