Hírek

Lemondott Kis Károly!

A vezetőedző kérésére azonnali hatállyal, közös megegyezéssel felbontotta szerződését a klub.

Kapcsolódó cikkek

Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán!

Kis Károly két és fél évig irányította a paksi csapatot, amely ezalatt a bajnokságban ezüst-, a Ligakupában aranyérmet nyert, és az Európa Liga-selejtezőben a harmadik fordulóig jutott. A tréner ezekkel a sikerekkel a klub eddigi legeredményesebb edzője.

– Először is szeretném megköszönni azoknak az embereknek a segítségét, akik végig mellettem álltak – nyilatkozta a távozó tréner a klub honlapján. – Edzői pályafutásom legszebb időszakát töltöttem Pakson. Kaptam egy lehetőséget, amivel úgy érzem, tudtam is élni. Hatalmas utat tettünk meg. Az elért eredményeket aligha kell felsorolni. Tudom, furcsa a mai magyar futball világában, hogy valaki magától fejezi be a munkát, de úgy érzem, hogy ez helyes lépés volt. Két évvel ezelőtt azt nyilatkoztam, hogy az Atomvárosnak atomerős csapata lesz. Ekkor sokan megmosolyogtak, de az élet engem igazolt. Szerettem volna, ha ilyen eredmények után hasonló célokért küzdhettünk volna. A jelenlegi helyzetben ennek aligha van realitása. A csapatnak és az utódomnak természetesen sok sikert kívánok, és ha igénylik, minden segítséget megadok. Végül mindenképp meg kell említenem nagyszerű szurkolótáborunkat, akik az elején, ha nehezen is fogadtak el, az eredmények hatására végig mellettem és a csapat mellett álltak és sok közös élményben volt részünk.

A Paksi FC jó egészséget és további sok sikert kíván Kis Károlynak, és ideiglenesen Máté Csabát bízza meg a vezetőedzői feladatok ellátásával.

A paksiak az OTP Bank Liga előző idényében a hatodik helyen végeztek, a jelenlegi szezon első fordulójában pedig hazai pályán 3-2-re kikaptak a Pécstől.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik