Hírek

John Terry is őrizte a magyar csatárt

Futács Márkó végigjátszotta a Chelsea elleni FA Kupa-mérkőzést.

Kapcsolódó cikkek

Bár a magyar légiós angol csapata, a Portsmouth 4-0-s vereséget szenvedett, a csatár élvezte a játékot, és elmondása szerint a későbbiekben sokat profitálhat abból, hogy például John Terry is őrizte őt.

– Annak ellenére, hogy a végén négy góllal kikaptunk, egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet a meccsen – mondta Futács Márkó. – A hajráig pariban voltunk a Chelsea-vel, sőt a találkozó elején nekünk volt gólszerzési lehetőségünk. Nekem egy-nullás hazai vezetésnél adódott ziccerem, a balról érkező passz után kapura fordultam, és ballal a hosszú sarkot céloztam meg, de Petr Cech lábbal hárított. A kipattanót a társam kapura fejelte, azt viszont Terry vágta ki, majd újabb lövés következett, amit már a kapus fogott. Jó volt a találkozó tempója, élveztem a játékot, többször sikerült megtartanom a rám rúgott labdát, és volt, hogy sikeresen fordultam le az engem őrző védőről.

Futács sokszor éppen Terryvel volt párban, ami a későbbiekben biztosan a javára válik!

– A válogatott hátvéd nem volt durva, még csak keménynek sem jellemezném, viszont mozdulatain, a helyezkedésén látszott, intelligens futballista – vélekedett a magyar labdarúgó. – És egy kis pimaszságért, turpisságért sem megy a szomszédba: amikor készültem fejelni, felugrani, rendre úgy ért oda mellém, hogy kicsit kibillentsen az egyensúlyomból, s ebből előnyt kovácsoljon. Amúgy minden riválison érződött, nem néznek le bennünket, fontos volt számukra ez a győzelem, hiszen a londoni klubnál kimondott cél az FA Kupa-győzelem. Talán ezért is játszott szinte a legjobb összeállításában a hazai együttes, aminek azért is örültem, mert így találkozhattam Fernando Torresszel, aki nagy kedvencem. Terveztem, hogy vele cserélek mezt, de a lefújás után nem találtam, én pedig nem akartam ott ácsorogni a játékos-kijáróban, és várni, hátha előkerül.

Futács Márkó így inkább megtartotta azt a dresszt, amiben szerepelt, ez is egy fontos ereklye marad.

– Ahogy az is különleges, hogy az edzőnk már az öltözőben megdicsért bennünket, és azt mondta: ha így teljesítünk a Championshipben, sok boldogságot szerezhetünk a szurkolóknak – mesélte tovább a csatár. – A következő ellenfelünk a West Ham United lesz, ami szintét óriási rangadó, de számomra a legnagyobb öröm, hogy februárban végig kedd-szombat ritmusban játsszuk a meccseket, és ha továbbra is számít rám a mester, néhány hét múlva tényleg jó formába kerülhetek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik