Mint ismert, továbbra is pont és gól nélkül áll az NB I-ben a Kisvárda Master Good négy találkozót követően, miután a Ferencváros is jobbnak bizonyult. A várdaiak történelmi meccsén telt ház és különleges programok várták a szurkolókat, sőt egy megható leánykérés is színesítette a felvezetést – Böde Dánielt pedig a helyi angol nyelviskola trollkodta meg üdvözlésképpen.
Az ünneplés viszont elmaradt, a Ferencváros a második játékrészben Leandor és Lanzafame góljával elvitte a három pontot a Várkert Sporttelepről, a hazaiak dolgát pedig az is nehezítette, hogy Sinder és Beriosz is a kiállítás sorsára jutott.
Utóbbi légiós szabálytalanságát mutatjuk meg ezúttal, a felvételek alapján pedig kétség sem férhet a piros lap jogosságához. Ez a mozdulat nem a focipályára való.