Videó

Hatodik hely helyett biztos feljutás 96. perces góllal – VIDEÓ

Őrület Amiens-ben.

Hat (!) csapat is a bajnoki címre és természetesen a feljutásra hajtott a francia másodosztály utolsó fordulója előtt, név szerint a Nimes, a Brest, a Lens, a Troyes, a Strasbourg és az Amiens.

Utóbbi csapat elég komoly gondban volt, hiszen a 7. Stade de Reimsszel mérkőzött idegenben és bár a 13. percben már vezetett, a volt Honvéd-játékos Diego a 62. percben egalizált és 1-1-gyel haladtak a hajrá felé az együttesek. A 89. percben aztán emberelőnybe került az Amiens, mivel Berthier-t második sárga lappal kiállította a játékvezető, de a döntetlen továbbra is azt jelentette volna, hogy csupán a hatodik lesz a gárda, ezzel nemcsak a feljutásról, de az osztályozóról is lecsúszik.

Csakhogy jött a 96. perc és az agresszívan kitámadó Amiens Emmanuel Bourgaud révén végül eredményes tudott lenni, második, feljutó helyre repítve ezzel a klubot.

Az őrületet lejjebb videón is megmutatjuk, de először tessék abba belegondolni, mit érezhet most az ezáltal osztályozós helyre (a Lorient ellen játszhat majd) csúszó Troyes, de méginkább az ezáltal másodosztályú maradó Lens…(egyébként a 96. perces gól azt is jelentette, hogy mind a hat, feljutásra pályázó együttes győzött az utolsó fordulóban)

A gól után közvetlenül a játékvezető lefújta a találkozót.

A másodosztályból végül a Strasbourg jutott fel az Amiens-nel együtt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik