Videó

Kína: Pato direkt hibázta el a büntetőt új csapatában? – VIDEÓ

A brazilt "vigasztaló" Sun Shilin bizarr magyarázattal rukkolt elő.

A hétvégén 1-1-es döntetlent játszott egymással a Sanghaj Senhua és a Tiencsin Csüancsien a kínai bajnokság második fordulójában, a találkozó azonban minden volt, csak békés nem. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Witsellel szembeni durva szabálytalanság után közel 70 percre emberelőnybe került a Tiencsin, ezt azonban nem tudta kihasználni a csapat: a belgához hasonlóan szintén télen érkező Alexandre Pato ugyan megszerezhette volna a győzelmet a vendégeknek a hajrában, de csúnyán fölé rúgta a kezezésért megítélt büntetőt. Az eset után a Sanghaj egyik játékosa, Sun Shilin felmutatott hüvelykujjával “próbálta vigasztalni” a brazilt – bár mindenki azt hitte, gúnyolódott, szerdai nyilatkozatával Sun ennek pont az ellenkezőjét állította:

– Hallottam, hogy az emberek úgy gondolják, kigúnyoltam Patót, de ez nem igaz. Én csak őszintén meg akartam neki köszönni, hogy kihagyta a tizenegyest. Szerintem jogtalanul jutott büntetőhöz a Tiencsin, és azt hiszem, Pato is így gondolta, így szántszándékkal hibázta el a helyzetet. A felmutatott hüvelykujjam annak az elismerésnek és hálának a jele volt, amit ez után a hihetetlenül sportszerű tett után éreztem – nyilatkozta Sun.

https://www.youtube.com/watch?v=VUU-rwVWBGs

Pato reakciója az eset után viszont egyáltalán nem arról árulkodott, hogy direkt hibázott, így felmerül a kérdés: Sun tényleg azt gondolja, amit mondott, vagy továbbra is csak szívatja a brazilt?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.