Videó

Balmazújvárosban szakadt át a Puskás Akadémia gátja – VIDEÓ

Vincze István értékelte a szezont.

A szezon előtti várakozásoknak megfelelően az ősz végére az NB II élére került a tavalyi élvonalbeli kieső, a Puskás Akadémia. A bombaerős kerettel rendelkező felcsútiak az utolsó hat bajnokin – már Vincze István irányításával – öt győzelem mellett csak egyszer döntetleneztek, ezzel kúsztak fel a tabellán.

Idényértékelőként a klub honlapja a vezetőedzőt kérdezte.

– Nagyon elégedett vagyok a játékosaim teljesítményével. Azt éreztem, hogy nagyon beleálltak ezekbe a mérkőzésekbe. Ahogy teltek a meccsek, úgy éreztem, hogy kezdünk csapattá érni. A balmazújvárosi győzelem lökött a legtöbbet a gárdán – kezdte Vincze.

– Az a csapat, amelyik feljebb akar kerülni a tabellán, a riválisától kell, hogy pontokat vegyen el. Nekünk ez sikerült, helyenként jó játékkal. Az utána lévő mérkőzéseken már kicsit könnyebb volt, így a Soroksár ellen is. Éreztük, hogy az egy óriási lehetőség és végig a mi akaratunk érvényesült. Nyomás alá tudtuk helyezni őket és voltak egészen magas szintű teljesítmények is – fogalmazott a korábbi tatabányai legenda.

Olvasói sztorik