Videó

Futballtörténelem: először használták a videobírót – VIDEÓ

Történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi a magyar idő szerint szombat hajnalban lejátszott New York Red Bulls II – Orlando City II mérkőzés nézői. Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság harmadosztályában (USL) megrendezett találkozó 34. percben a tizenhatos vonalán buktatták Junior Flemmingset, a hazaiak támadóját, a bíró rövid gondolkodás után pedig kihasználta a nemrég meghozott döntés adta lehetőséget, és kiszaladt a pálya szélén várakozó technikushoz, hogy visszanézze az esetet.

A visszajátszás megtekintése során a játékvezető meggyőződött róla, hogy a büntetőterületen kívül történt az eset, tehát helyes volt az eredeti döntés, és szabadrúgás következik – ráadásul a buktatást eredetileg büntetlenül megúszó tettes szabálytalanságának súlyosságára is fény derült, így a bíró azonnali piros lappal kiállította Conor Donovant, a vendégek játékosát.

A videobíró bevezetését ellenzők egyik legfőbb érve, hogy a technika használata rengeteg időt venne igénybe, és tördelné illetve lassítaná a játékot: nos, számukra érdekes lehet, hogy a játékvezető a visszajátszás kikérése utáni 25. másodpercben már meghozta az új ítéletet – ennyit talán megér kritikus helyzetben egy helyes döntés…

Olvasói sztorik