Az Újpest felkészülési mérkőzésen 4-3-ra győzött az első osztályú újonc Eger ellen Pétervásárán. Jos Daerden vezetőedző jobb kezdésről nem is álmodhatott volna, csapata a kilencedik percben már kétgólos előnyben volt, miután Remili Mohamed és Kovács Dániel is bevette az egriek kapuját. A liláknál Vermes Krisztián viselte a csapatkapitányi karszalagot, ám a másfél éve súlyos térdsérülést szenvedő védő sem tudta megakadályozni, hogy bő negyedóra alatt hátrányba kerüljenek, a harmadik, tizenegyesből született egri gól előtt ráadásul ő szabálytalankodott. Sokáig azonban nem vezetett a hevesi csapat, ugyanis Remili a 41. percben másodszor is beköszönt. A hatgólos első játékrészt követően a második félidő csak egy találatot hozott, ezt a csereként beállt Jevtics szerezte, így az Újpest nyerte meg a találkozót.
Még több foci
Még több sport
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!