Válogatott

Rossi az Eb-selejtezőkről: „Abban majdnem biztos vagyok, megkapjuk Olaszországot”

Kiemelte, nagy megtiszteltetés számára a magyar válogatott szövetségi kapitányának lenni.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott játékosai átérezték az utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzés fontosságát. Az olasz szakvezető az M1 aktuális csatornának hétfőn arról beszélt, a keret tagjai végig nagyon koncentráltan készültek a csütörtöki Észtország elleni és a vasárnapi Finnország elleni hazai találkozóra, amelyeket egyaránt 2-0-s sikerrel zártak.

Megmutatták, hogy mennyire vágynak a győzelemre, meg akarták mutatni mindenkinek, mennyire büszkék arra, hogy felvehetik a válogatott mezét, hogy igazán jó játékosok, és hogy képesek elérni a céljaikat – fogalmazott Rossi.

Kiemelte: a futballisták motiváltak voltak, és véleménye szerint jól is játszottak. Kitért rá, sok mindenen tudnak még javítani, ám a játékosok a kezdetektől próbálták a legjobbjukat nyújtani.

Igazából csak egyszer nem tudtuk hozni magunkat, azon a bizonyos tallinni mérkőzésen Észtország ellen – utalt az októberi, 3-3-as döntetlennel zárult találkozóra. – Egyébként az első, Finnország elleni találkozó óta megmutattuk, hogy lépésről lépésre tudunk fejlődni, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, elégedettek vagyunk.

A válogatott az utolsó két Nemzetek Ligája-találkozóján begyűjtött hat ponttal a C osztály 2. csoportjának második helyén zárt, így bennmaradt, egyúttal maradt esélye arra, hogy a Nemzetek Ligájából – sikertelen Eb-selejtező esetén – érdekelt legyen az Európa-bajnoki részvételért folyó küzdelemben.

Marco Rossi felidézte, hogy a nyarat még a Dunaszerdahely edzőjeként kezdte, majd a magyar szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor hívását követően egy rövid ideig még maradt az Európa-ligában szerepelt DAC-nál, és július 20-án lett szövetségi kapitány.

Nagyon más ez a munka, mint amit korábban csináltunk. Számomra különösen furcsa, hogy nem találkozom minden nap a játékosokkal. Sőt, minden hónapban csak egy hetet, esetleg tíz napot tudtunk együtt dolgozni – fejtette ki.

Hozzátette, most még hosszabb szünet vár rájuk, hiszen márciusban találkoznak legközelebb.

– Igazából nem is tudom, mi lesz most velem, mert szükségem lenne arra, hogy ott legyek a pálya szélén, hogy érezzem a gyep illatát – fogalmazott.

Kiemelte, nagy megtiszteltetés számára a magyar válogatott szövetségi kapitányának lenni.

Sokkal fontosabb, mint bármilyen más feladat, amit bármelyik klubnál csináltam eddig. Mindig hangsúlyozom, hogy a magyar válogatottnak nem tudtam volna nemet mondani, és ez független minden körülménytől – mondta.

A jövőre előre tekintve elmondta, jövő vasárnap Dublinban ott lesz az Európa-bajnoki selejtezők sorsolásán, amely nagyon fontos esemény.

Ha ilyenkor van egy kis szerencsénk, több esélyt kaphatunk a továbbjutásra. Meglátjuk majd, milyen csoportba kerülünk, de abban majdnem biztos vagyok, megkapjuk Olaszországot – szögezte le.

Kifejtette, utána a játékosok figyelése lesz a feladata, ám ez nagyon nehéz.

– A légiósok esetében majdnem lehetetlen, de az itthon játszókkal sem lesz könnyű dolgunk. Az őszi szezon december közepéig tart, a tavaszi pedig csak február másodikán kezdődik. Szóval most nagyjából két hetünk marad, utána pedig sokan elmennek majd téli edzőtáborokba Törökországba. Oda szeretnénk majd mi is elutazni, és szeretnénk megnézni a csapatok felkészülési mérkőzéseit is, hogy lássuk, kitől mire számíthatunk – fejtette ki.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik