Válogatott

Az olaszok elleni idegenbeli döntetlennel csoportgyőztes lett Portugália

Nem esett gól a két sztárcsapat rangadóján a Nemzetek Ligájában.

Vasárnap már kora délután, a Szerbia–Montenegró összecsapással kezdetét vette a Nemzetek Ligája-játéknap, ahol a hazaiak végül 2-1-es győzelmet arattak – ehhez kellett a Fulham-csatár, Alekszandar Mitrovics gyönyörű gólja, ide kattintva megnézheted a klasszis mozdulatot.

A 18 órási találkozók közül a Törökország–Svédország bírt a legnagyobb téttel, végül a vendégek Granqvist tizenegyesével elvitték a három pontot, így az északiak számára még tovább él a remény a csoport első helyének a megszerzésére, míg a törökök kiestek és a következő kiírásban csak a C-divízióban szerepelhetnek.

Este aztán elérkezett a nap fénypontjának számító Olaszország–Portugália rangadó, ahol egy hazai győzelem esetén az olaszok az élre ugorhattak volna a csoportban. Ennek megfelelően is kezdték a meccset, a kezükbe vették az irányítást és már az elején helyzeteket dolgoztak ki Insigne és Immobile révén. A nagy lendület azonban nem tartott sokáig, ahogy telt az idő, úgy csillapodott az olaszok nyomása, de azért a szünet előtt még Bonucci fejjel veszélyeztetett.

A második játékrészben aztán már totálisan visszaesett a Mancini-csapat játéka, Rui Patricio kapusnak szinte semmi dolga nem akadt, ellenben a portugálok feljavultak támadásban, a 76. percben pedig majdnem meg is szerezték a vezetést, de William Carvalho lövését fantasztikus bravúrral ütötte szögletre Donnarumma. Több izgalom nem maradt, a 0-0-val csoportgyőztes lett a portugál válogatott.

Az A-divízió rangadója találat nélkül ért véget, bezzeg a D-ben 35 méterről lőttek hatalmas gólt.

Nemzetek Ligája

A-divízió

3. csoport
Olaszország–Portugália 0-0 (0-0)

 

B-divízió
2. csoport

Törökország–Svédország 0-1 (0-0)
Gólszerző: Granqvist (71., tizenegyesből)

 

C-divízió
1. csoport

Albánia–Skócia 0-4 (0-2)
Gólszerzők: Fraser (14.), Fletcher (45+2., tizenegyesből), Forrest (55., 67.)
Kiállítva: Mavraj (22. – Albánia)

 

4. csoport
Szerbia–Montenegró 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Ljajics (30.), Mitrovics (32.), illetve Mugosa (70.)

Románia–Litvánia 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Puscas (7.), Keseru (47.), Stanciu (65.)
Kiállítva: Novikovas (87 – Litvánia)

 

D-divízió
3. csoport

Azerbajdzsán–Feröer 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Nazarov (18.), Madatov (28.)

Málta–Koszovó 0-5 (0-1)
Gólszerzők: Muriqi (15.), Kololli (70.), Avdijaj (78., 80.), Rashica (86.)

címlapfotó: Marco BERTORELLO / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik