Válogatott

Nagy Dominik kimondta, amit most mindenki gondol a magyar válogatottról

Az észtek elleni döntetlen sajnos valóban igazságos eredmény.

Hétfő este a magyar válogatott hatgólos meccsen játszott döntetlent Észtországban Nemzetek Ligája-találkozón. Az első játékrészben a Legia Warszawa játékosa, Nagy Dominik révén egyenlítettünk, később pedig akár még egy gólt szerezhetett volna az exfradista – ide kattintva megnézheted a parádésan helyezett lövést.

Változatos volt a mai meccs, sajnos kimaradt egy helyzetem, de már nem tudjuk meg, mennyit változtatott volna ez a meccsen. Csalódott vagyok az eredmény és egy kicsit a játék miatt is, azt gondoltam, jobban fogunk tudni dominálni az észtek ellen, e helyett volt, hogy mi futottunk az eredmény után. Sajnos itt hagytunk két pontot, amivel nagyon nehéz helyzetbe hoztuk magunkat – nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt Nagy.

Három szó, amely után a fél ország Hajdú B. állásáért aggódik
Már keresi az új kommentátort az M4 Sport?

A Lengyelországban légióskodó labdarúgó hozzátette, a magyar csapat is  kevesebbet mutatott, de az észtek is jobban játszottak, mint eddig.

Ha azt nézzük, hogy változatos meccs volt, akkor ez a döntetlen sajnos igazságos – zárta Nagy ezzel a sokatmondó gondolattal.

címlapfotó: MLSZ Twitter

Olvasói sztorik